Keringés-összeomlást okozhat, ha nem iszunk eleget

A test megfelelő folyadéktartalma elengedhetetlen ahhoz, hogy a keringési rendszerünk és a szerveink jól tudjanak működni. Meglepő lehet, de már néhány százalékos folyadékhiány is képes komoly, akár életveszélyes állapotot előidézni.

Szívizom-merevedés : edzéssel visszafordítható.

Már az 1 százaléknyi folyadékhiányt is jelzi a szervezetünk: ebből is látható, hogy milyen érzékenyek vagyunk arra, hogy eleget iszunk-e. A Szívderítő az alábbi videóban Miháldy Kingát, az OGYÉI dietetikusát kérdezte a témában: a szakember beszélt a kiszáradás első, még csupán figyelmeztető jeleiről, illetve arról, melyik két korosztály van a legnagyobb veszélyben ebből a szempontból.

A folyadékhiány következményei

Ha a szervezet (testtömegtől, aktivitástól függően, felnőttkorban átlagosan napi 2-2.5 literes) folyadékszükségletét nem pótoljuk, akkor az izzadással, kilégzéssel, vizelettel elveszített víz felborítja az egyensúlyt, és szapora, rendszertelen pulzus (tachycardia), izomgörcsök, eszméletvesztés, sőt a folyadékhiány fokozódása esetén akár halál is bekövetkezhet. Ez utóbbi 12-15 százalékos folyadékvesztés esetén már megtörténhet: keringésösszeomlás, sokk (tudatzavar, letargia, zavarodottság, delírium, kóma) alakulhat ki.

Egyes gyógyszerek (pl. vízhajtók) szedésekor a megfelelő folyadékbevitelre különösen oda kell figyelni. Viszont vese-, szív-, anyagcsere-betegségben szenvedők feltétlenül kérjék ki orvosuk véleményét a napi folyadékszükségletüket illetően, mert számukra akár ártalmas is lehet a túl sok folyadék fogyasztása.

Az OGYÉI a tavalyi jó eredményeket látva idén is megtartotta az Aqua Challenge -et: a programhoz csatlakozók vállalták, hogy októberben kizárólag vízzel oltják a szomjukat. A hozzáadott cukrot tartalmazó italok ugyanis hosszú távon túlsúlyhoz (elhízáshoz) vezethetnek, ami fokozza a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség , a daganatok, az ízületi betegségek és a depresszió kialakulásának kockázatát. Az OGYÉI által rendszeresen elvégzett reprezentatív felmérésből kiderült, hogy mind a felnőtt nők, mind a felnőtt férfiak napi 1 pohár (cukros) üdítőt fogyasztanak el. Az Aqua Challenge követhető Facebookon is.

A legideálisabb, ha egész nap kortyolgatunk valamilyen kalóriamentes folyadékot.
A legideálisabb, ha egész nap kortyolgatunk valamilyen kalóriamentes folyadékot. Fotó: Getty Images

Evés-ivás utáni szívdobogásérzés

Szerencsére nem mindenki tapasztalja meg élete során, hogy evés-ivást követően néha erős szívdobogás érzése van, esetleg nagyobb, erőteljesebb szívdobbanásokat érez, egyes megfogalmazások szerint "repkedő" az érzés. Szaknyelven ezt palpitációnak hívják. A tünetet gyakran maga a nyelés folyamata indíthatja be, ám okozhatja például dehidratáció, kevés folyadékfogyasztás, és a folyadékháztartás felborulása miatti alacsony káliumszint is.

Jelek a WC-n

Elégtelen folyadékfogyasztásra utal, ha valaki csupán naponta 1-2 alkalommal jár pisilni, a vizelete sötét színű. Ebben az esetben azonnali folyadékpótlásra van szükség: igyunk meg egy pohár vizet, és figyeljünk arra, hogy a nap további részében mindig legyen a kezünk ügyében folyadék. Így a következő órákban egyenletes tempóban visszatölthetjük a szervezet folyadékraktárait.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra