Óriási fejlődés előtt a kardiológia

A kardiológiai képalkotó eljárások fénysebességű fejlődése, a szívelégtelenség gyógyszeres kezelése, az új típusú koleszterinszint-csökkentők használatának tapasztalatai, az infarktus utáni túlélés javításának lehetőségei, katéteres aortabillentyű-műtét - ezekkel és ehhez hasonló új, úttörő nemzetközi kutatások eredményével ismerkedhettek meg a kardiológusok a hétvégén a Magyar Kardiológusok Társaságának nemzetközi konferenciáján.

Majdnem 2300 kardiológus, belgyógyász, háziorvos és szakdolgozó hallgatta hétvégén, a viharos balatoni időjárás dacára az előadásokat és vett részt az interaktív tudományos programokban, hogy aztán a rendelőbe, kórházba visszatérve ezek ismeretében folytathassa a betegek kezelését.

Ahogyan az interjúban prof. dr. Tóth Kálmán, a Magyar Kardiológusok Társaságának leköszönt elnöke fogalmazott: a kardiológia területén a fejlődés hatalmas, a betegek egyre jobb eséllyel élhetnek szívbetegség esetén is. Új diagnosztikai eszközökről, új hatóanyagokról és műtéti eljárásokról, kisebb megterheléssel járó, pontosabb beavatkozást lehetővé tévő beavatkozásokról szereztek információt, akár első kézből is, a külföldi szaktekintélyek előadását hallgatva.

Ám az igazi fejlődés az lenne, ha csökkenne a szerzett szívbetegségek száma, vagy legalábbis később jelentkeznének, és azokat hamar felismerve korai stádiumban kezelhetnék az orvosok.

Gyógyítani vagy megelőzni?

A konferencián gyakran szóba került, hogy miként lehetne a lakosságot motiválni arra, hogy egészségtudatosabb legyen, hogy elkerülje a kockázati tényezőket, illetve hogy miként lehet elérni, hogy betegség esetén minél jobban betartsa az orvosi javallatokat.

Ebben próbál segíteni Szívderítő rovatunk is, melyet a Magyar Kardiológusok Társasága felügyel. Ha a megelőzés érdekli, akkor a Szíverősítő oldalon összegyűjtött írásokat ajánljuk figyelmébe, ha a tünetek, betegségek, a terápiák, akkor a Szívzűrök oldalra gyűjtött cikkeket ajánljuk olvasásra.

Érdekli? Áttörést hoztak a legújabb amerikai vizsgálatok a szívgyógyászatban: a katéteres eljárások térnyerésére lehet számítani a mellkast feltáró műtétekkel szemben, és már nemcsak a nagy műtéti kockázatú betegeknél, hanem annál szélesebb körben is. Ha erről az újdonságról olvasna, akkor kattintson ide !

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra