Kisállat nélkül ezért nem jó élni

Valószínűsíthető, hogy nem azért választunk magunknak házi kedvencet, mert jó hatással van az egészségünkre, de mindenesetre nyilvánvaló összefüggést mutattak ki a kutatók a kisállattartás és a stressz sikeres kezelése között. Jellemző, hogy erre az összefüggésre általában az állattal való együttélés közben jövünk rá, ám minderre már tudományos bizonyíték is van.

A macskát vagy kutyát tartók vérnyomása és pulzusszáma alacsonyabb az állatot nem tartókénál, eszerint pedig valószínű, hogy akik kisállat nélkül élnek, azok stresszesebbek - legalábbis a Psychosomatic Medicine című folyóiratban megjelent tanulmány szerint. A kutatás alapján azt is kijelentették a kutatók, hogy a kisállatok általában több támogatást nyújtanak a problémás időszakokban, mint a barátok vagy házastársak.

Az állatok jobban teljesítettek

A New York-i Állami Egyetem kutatói két kísérletet hajtottak végre: a vizsgálatra jelentkező pároknak egy bonyolultabb számolást kellett fejben elvégezniük, másrészt pedig két percig jéghideg vízben kellett tartani a kezüket. Voltak, akik mindeközben egyedül voltak, mások pedig párjuktól vagy kisállatuktól kaptak támogatást. Az eredmények összegzésekor derült fény arra az összefüggésre, hogy alacsonyabb vérnyomással és pulzusszámmal tűrték a megpróbáltatást azok, akik a kisállatukkal voltak a kísérleti feladatok közben. Míg azok, akik egyedül vagy a párjukkal voltak, azoknak magasabbak lettek ezen értékeik. Mindennek az lehet a magyarázata a kutatók szerint, hogy a házastársak vagy a barátok jellemzően szóbeli támogatást nyújtanak a megpróbáltatások során, míg a kisállatok ítéletmentes, feltétlen ragaszkodása egyedülálló.

A kutyatartás bizonyítottan jó hatással van az egészségünkre. Fotó: iStock
A kutyatartás bizonyítottan jó hatással van az egészségünkre. Fotó: iStock

Szívvédő kedvenceink

A kisállatok csökkentik a stresszt, enyhítik a depressziót, javítják a hangulatot, de bizonyíthatóan csökkentik a gazdi vérnyomását is. Már a gyerekekre is igaz, hogy például egy kutya puszta jelenléte is csökkenti a vérnyomást, különösen akkor, ha simogatják is - áll a Western Journal of Medicine című folyóirat egyik tanulmányában . Mi több, az American Journal of Cardiology szerint a kutyatartó szívbetegeknek hatszoros esélyük van arra, hogy egy újabb évet túléljenek azokhoz képest, akiknek nincs kutyájuk.

A Missouri Egyetemen végrehajtottak egy kísérletet, amelyből kiderült, hogy azok, akik 50 héten keresztül rendszeresen sétáltak alkalmanként legalább 20 percet a kutyájukkal, átlagosan 6,3 kilogrammal lettek könnyebbek. Ez sok esetben több, mint egy fogyókúra eredménye.

Természetesen mindehhez nemcsak a kutyasimogatás járul hozzá, hanem az is, hogy a rendszeres kutyasétáltatás testmozgással is jár. A kutyások kétszer annyit sétálnak, mint a kutya nélküli szomszédok. Azt viszont ne felejtsük el, hogy házikedvencet választani felelősség, amit jól elő kell készíteni. Ha rosszul választunk, csak újabb stresszforrást veszünk magunkhoz, viszont ha jól, akkor örök barátunk lesz, aki még a szívünket is egészségesebbé teheti.

.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra