szivderitok A Magyar Kardiológusok Társaságának szakmai felügyeletével

Esküvőn mentették meg a vendég életét

Az élet különös akarata talán, hogy néha a sorscsapás mellé rögtön ad segítséget is. Vajon mi ilyenkor a sors célja? Üzenni, hogy lám, most még kaptunk egy esélyt, de változtassunk, mert legközelebb nem lesz ilyen kegyes? Kardiológus jelenlétében (majdnem) meghalni ilyen szerencsés kimenetelű katasztrófa - ha lehet így fogalmazni. Örökre emlékezetes esemény, de biztosan nem olyan emlékre vágyott az ifjú pár, hogy az egyik vendégnek leálljon a szíve. Dr. Kerkovits Gábor kardiológus írása.

Mielőtt elmesélek egy rendkívüli esetet, hadd térjek ki arra, hogy különböző fórumokon egyre több beszámoló jelenik meg laikusok által közterületen végzett sikeres újraélesztésekről. Nagy öröm ilyen hírekről olvasni, és valóban fontos hangsúlyozni a másik emberért való felelősségünket is. Ezért mondjuk annyiszor, hogy mindenki sajátítsa el az alapvető ismereteket, hogy a mentők kiérkezéséig esélyt adjon a betegnek.

Mi történik a hirtelen szívhalálnál?

Az évek folyamán a koszorúerek falában kötőszöveti sejtek szaporodnak fel, amelyekben előbb koleszterin, majd mész rakódik le. A folyamat lassan beszűkíti a koszorúeret. Elsőként fizikai terhelésre jelentkező mellkasifájdalomtapasztalható (angina pectoris), mely erősödik, majd megpihenésre megszűnik. Mivel lassan előrehaladó folyamatról van szó, ezért van idő a betegség felismerésére, és gyógykezelésére.

Jelenleg megjósolhatatlan, hogy mikor reped meg egy ilyen rejtőzködő plakk. Ha megtörténik, akkor sebzés keletkezik a koszorúér belső felszínén, ahová - mint minden nyílt seb esetében - vérlemezkék rakódnak le, akadályozva az elvérzést. Ám ez ebben az esetben hirtelen elzárja a koszorúérben a véráramlást is. Amennyiben záros határidőn belül nem sikerül újraindítani a véráramlást a koszorúérben, az ér által ellátott szívizom heves, nyomó jellegű mellkasi fájdalom kíséretében elhal. Maga a szervezet is megpróbálja felnyitni az elzárt koszorúeret, és paradox módon ekkor jelentkezik a hirtelen szívhalál. A véráramlás újraindulása elektromosan instabil szívizmot ér el, és kamraremegés következtében a szervezet vérkeringése leáll. Itt van óriási felelősségünk: a 3 percen belül megkezdett újraélesztés 90 százalékban sikeres. Azaz 10 esetből 9 ember élete megmenthető, és ehhez nem kellenek drága műszerek, az időben megkezdett mellkasi kompresszió (szívmasszázs) a döntő tényező.

Újraélesztés esküvőn

Még egy kardiológus életében is történhetnek életre szóló események, amit sosem felejthet el. Lassan 30 évvel ezelőtt tartottuk esküvőnket. Mivel az esküvő időpontjában már 37 éves voltam, az eskető pap úgy fogalmazott: "Amikor ilyen vén tölgyek is kidőlnek, akkor izgatottan várjuk, hogy ki a kiszemelt menyasszony. Megnézzük, és örömmel állapítjuk meg, hogy megérte várni."

Újraélesztés esküvőn
Szerencsére egy kardiológus esküvőjén sok a kardiológus vendég. Fotó: 123rf

Mi a hívőknek háttal ülve vettünk részt a szertartáson, amikor egy sikolyt hallottunk: "Segítség, van itt orvos?" Majd mozgolódás támadt a padsorokban.

Egy kardiológus esküvőjén ugyebár akad néhány kardiológus is. Családi jóbarátunk késve érkezett az esküvőre, ezért sietve jött. Mellkasi fájdalmat érzett, majd összeesett. Míg mi elől életünk nagy elhatározásával foglalkoztunk (volna), hátul a padsorok között megkezdődött a harc az életéért.  Sikeres újraélesztés után a mentő elszállította a beteget. Nászutunkra a kórházi látogatásról indultunk el. Miután hazaérkeztünk, és munkába álltam, barátunknál elvégeztem a szívkatéterezést, amit koszorúér-műtét követett. Barátunk még 10 évig élt.

Újraélesztés kirándulás alatt

Bár egy esküvő nem csak az említettek miatt egyszeri és megismételhetetlen ünnepi esemény, nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor közterületen sikerült valakit visszahozni az életbe.

Tudta?

A szívinfarktus és a hirtelen szívhalál egyáltalán nem ugyanolyan!

Egy kardiológiai osztállyal kirándultunk, és egy kastélynál álltunk meg vacsorázni. A kastély gazdasági vezetőjének a férje gyermekgyógyász volt, természetesen ő is velünk volt. A tálalásra várva még táncoltunk is. A szünetben egyszer csak lefordult a székről. Természetesen azonnal megkezdtük az újraélesztést. Közben értesítettük a mentőket is, második defibrillálás után helyreállt a szívműködés. A kórházban meglátogattuk, nem alakult ki nála újabb szívinfarktus. 

Tanuljuk meg, mit kell tenni, bármikor kerülhetünk hasonló helyzetbe. A keringés fenntartása nem ördöngösség.

Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+19, +26 °C
Minimum:
+13, +18 °C

Hazánkban kedden délelőtt az ország nagy részén borult vagy erősen felhős lesz az ég, a déli határ mentén lehet szakadozottabb a felhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag