Egészségesebbek a macskások. Mutatjuk, miért

Nem állítjuk, hogy az egészséges életmódot helyettesíti, illetve hogy a szűréseket és terápiákat elhagyhatja az, aki macskát, tart. Több kutatás is igazolja azonban, hogy a macskatartás meghosszabbítja a gazda életét is!

Akinek macskája van, annál csökkenhet a szívroham kockázata. Ezt a minneapolisi University of Minnesota's Stroke Institute kutatói bizonyították egy 10 évig tartó, több mint 4000 amerikai személyen elvégzett kutatással.

A 10 éves nyomon követési időszak után a macskatulajdonosok körében 30 százalékkal alacsonyabb volt a szívinfarktus okozta halálesetek kockázata a macska nélkül élőkhöz képest. Ez a mérsékeltebb szívritmusnak, a kisebb stressz-szintnek és az alacsonyabb vérnyomásnak volt köszönhető. A halálos szívroham esélyének 30 százalékos csökkentése pedig rendkívül jelentős eredmény!

A 65 éven felüli kisállattartók százalékkal kevesebb alkalommal látogatják az orvosukat,
A 65 éven felüli kisállattartóknak ritkábban kell a saját orvosukat felkeresniük. Fotó: iStock

Nélkülünk meghalna!

Ennél is erősebb érzelmi és fizikai hatásokat vált ki, ha olyan állatot gondozunk, aki nélkülünk életképtelen lenne. Amikor valaki elárvult állatkölyköket fogad be és anyjuk helyett eteti, tisztogatja és szocializálja őket, akkor olyan erős érzelmi kapocs alakul ki közöttük, amely az oxitocin szintjét emeli - ez pedig igen jótékony hatású. A fontosság, nélkülözhetetlenség érzését adja, valamint azt a tudatot, hogy kevesen vállalnak ilyen felelősségteljes feladatot. Ugyanez igaz akkor is, ha valaki olyan állatot fogad örökbe, amely valamilyen fogyatékossággal (vakság, mozgásszervi problémák) született vagy sérülés miatt lett vak, amputált... Az ilyen házikedvenc érzi, hogy a befogadója nem mindennapi feladatra vállalkozott és a maga módján meghálálja a törődést, szeretetet.

A kutatás eredményeként a további megállapításokat tették:

  • A kisállatok gazdái kevésbé hajlamosak a depresszióra, mint akiknek nincs állatuk.
  • A kisállattal élőknek alacsonyabb a triglicerid- és koleszterinszintje azokhoz képest, akiknek nincs házi kedvencük.
  • Azok az állattartók, akiknek szívrohamuk volt, hosszabb a túlélési idejük azokhoz képest, akiknek nincsen kisállatuk.
  • A 65 éven felüli kisállattartók kevesebb alkalommal látogatják az orvosukat, mint azok, akik nem tartanak állatot, az állatok közelsége növeli az agyi aktivitást.
  • A macskák jelenléte stresszes munkakörben is javítja az élettani paramétereket, csökkenti a vérnyomást és lassítja a pulzust.

Az állatokkal, például macskával való interakció növeli a környezetünkben lévők felé fordított bizalmat, csökkenti az agressziót, növeli az empátiát. Ez derült ki a Frontiers of Psychology című folyóiratban publikált tanulmányból.

Hormonális változások Ha a macskánkkal játszunk, akkor az agy szerotonin és a dopamin szintje is emelkedik, aminek köszönhetően csökken a stressz, a test harmonikus, ellazult állapotba kerül, és stabilizálódik az immunrendszer.

A szerzők azt a következtetést vonják le, hogy mivel az oxitocinszintünket emeli a kisállatokkal kialakított kapcsolat, ezért empatikusabbak és kedvesebbek leszünk. Mivel jól tudjuk, hogy nem okoznak feszültséget a környezetünkben élő állatok, ezért nyugodtabban vagyunk a társaságukban. Tény, hogy az agyunknak azok a területei, amelyek az öntudatos vagy a feszült helyzetekben aktiválódnának, teljes nyugalmi állapotba kerülnek, ha állatok társaságában vagyunk. Úgy tűnik tehát, hogy a macskák a stresszel szemben is hatékonyan felvehetik a küzdelmet. Mérsékelik a depressziót és az idegességet, így a macskák jó hatással vannak szívünk egészségére is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra