Árt a szívnek, ha elmarad a reggeli

A reggelizés kapcsolatban áll a korai szív- és érrendszeri halálozással, derült ki egy kutatásból.

A reggeli elhagyása egyértelmű összefüggést mutat a keringési rendszer megbetegedése miatti megnövekedett halálozási kockázattal, különösen a stroke miatti halálozással - áll a Journal of the American College of Cardiology folyóiratban közzétett tanulmányban.

Miután számításba vették a kutatásban részt vevő személyek életkorát, nemét, származását, társadalmi és gazdasági státuszát, életmódját, testtömeg-indexét és a betegségeit, arra az eredményre jutottak, hogy akik sosem reggeliznek 87 százalékkal magasabb volt a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozási aránya a rendszeresen reggelizőkhöz képest - nyilatkozta Dr. Wei Bao, az Iowai Egyetem epidemiológus adjunktusa és a tanulmány vezető szerzője.

"A reggelit hagyományosan a legfontosabb vagy az egyik legfontosabb étkezésnek tartjuk, de arról nincsenek egyértelmű adataink, hogy ténylegesen is igaz-e ez. A mi tanulmányunk azok közé tartozik, amelyek hosszú távon is hasznos, igazi bizonyítékokat hoznak a témáról" - mondta Dr. Bao.

"Van néhány szív- és érrendszeri kockázati tényező - például a cukorbetegség, a magas vérnyomás és a rendellenes lipidszint" - mondja a szerző. "A mi kutatási eredményeink beállnak abba a sorba, amely támogatja azt a véleményt, hogy egyértelműen kimutatható: a reggeli kihagyása ugyanolyan komoly kockázati tényező, mint az eddig ismertek."

A szív- és érrendszeri betegségek - különösen a szívbetegségek és a stroke - a világ vezető halálokai közé tartozik, 201-ban összesen 15,2 millióan haltak meg emiatt a WHO adatai szerint. A szívbetegség az Egyesült Államok vezető haláloka.

A kutatásban 1988-1994 között 6 550 amerikai felnőtt vett részt, akik 40-75 év közöttiek voltak; arról nyilatkoztak a Nemzeti Egészségügyi és Táplálkozási Felmérésben, hogy milyen gyakran reggeliznek. A kérdőívben lehetőségük volt a válaszadóknak meghatározni, hogy mit értenek reggeli alatt.

A kutatásban részt vevő felnőttek egészségügyi állapotát egészen 2011-ig követték. Az átlagosan 18,8 évig tartó nyomonkövetési időszakban összesen 2 318 halálozás történt, és ebből 619 szív- és érrendszeri okokra volt visszavezethető.

Akik sosem reggeliztek, gyakrabban haltak meg a szívbetegség és stroke miatt
Akik sosem reggeliztek, gyakrabban haltak meg a szívbetegség és stroke miatt. Fotó: 123rf

A kutatók megvizsgálták, hogy az elhalálozottak milyen gyakran reggeliztek életük során, különösen figyeltek a szív- és érrendszeri okok miatt meghalt személyek adataira. Korábban az 5,1 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy soha nem reggelizik, 1,9 százalékuk ritkán, 25 százalékuk bizonyos napokon és 59 százalékuk minden nap reggelizett. A minden nap reggelizőkhöz képest azok, akik sosem reggeliztek, gyakrabban haltak meg a szívbetegség és stroke miatt - áll a tanulmányban.

Ezek az összefüggések szignifikánsak voltak és függetlenek a társadalmi-gazdasági státusztól, testtömeg-indextől és a többi szív- és érrendszeri kockázati tényezőtől - jegyzeték meg a tanulmányban. "Jelenlegi ismereteink szerint ez az első olyan elemzés, amely a reggeli kihagyása és a szív- és érrendszeri halálozás kockázatát kutatja" - írták a szerzők.

A kutatásnak van néhány korlátja, például az adatok között nem szerepel, hogy milyen ételeket és italokat fogyasztottak reggelire, és hogy vajon változott-e a vizsgálati alanyok reggelizési szokása a kutatás nyomonkövetési időszaka alatt.

Fontos viszont, hogy a kutatás csak összefüggést talált a reggeli kihagyása és a korai halálozás között, és nem bizonyította, hogy a reggeli mellőzése egyértelműen halálos következményekkel jár. További kutatások során kell megállapítani, hogy ennek az étkezésnek a kihagyása egyértelműen rövidíti-e az élettartamot, és hogy mi az oka ennek az összefüggésnek.

A reggeli kihagyásának a kiterjedt összefüggései

A tanulmány általában megjegyzi, hogy a reggeli kihagyása összefügg az elhízás, a koleszterinszint vagy vérzsírszint megemelkedése a magas vérnyomás, a kettes típusú cukorbetegség, a metabolikus szindróma és a szívbetegségek kockázatával.

A Circulation című folyóiratban közöltek egy tanulmányt 2013-ban, amelyben kimutatták, hogy a reggeli a férfiak körében szívkoszorúér-betegség szignifikánsan alacsonyabb kockázatával jár együtt. A mostani, új kutatás "nagyon alapos munka" - mondta Krista Varady az chicagoi Illinois Egyetem docense, aki nem volt tagja a kutatócsoportnak. "Mindenesetre az a fő szempont, hogy azok a kutatási alanyok, akik kihagyták a reggelit, egyben a legegészségtelenebb életmódot folytatták" - mondta a Varady. "Ezek a személyek egykor dohányosok, nagyivók, fizikailag inaktívak voltak, valamint rossz táplálkozási szokásaik voltak, és a családjuk jövedelme alacsony volt." Ezek mind olyan tényezők, amelyek kiemelkedően magas szív- és érrendszeri kockázati csoportba sorolja az embereket. "Észrevettem, hogy a tanulmányban próbálták kontrollálni ezeket a zavaró tényezőket, de szerintem nehéz elszakítani a reggeli mellőzését az egészségtelen életmódtól" - mondta Varady.

Az időszakos böjt más! Bizonyos emberek időszakosan, böjtként kihagyhatják a reggelit, de a reggeli mellőzése és az időszakos, böjtszerű kihagyása két teljesen különböző fogalom és gyakorlat, mondta Valter Longo, aki a Los Angeles-i Dél-kaliforniai Egyetem (USC) biológia professzora és USC intézetigazgatója; ő szintén nem volt részese a kutatásnak. Az átmeneti böjt azt jelenti, hogy az illető a hosszabb ideig tartó nem evés és az evés ciklusában van, amelynek a kalóriabevitel kontrollálása a célja.

Vannak olyan kutatások (néhányban állatkísérleteket is végeztek), amely szerint az átmeneti böjt csökkentheti az elhízás és az ezzel együtt járó betegségek kockázatát, például a nem az alkoholizmus miatt kialakuló zsírmáj, a cukorbetegség vagy a rák rizikóját. A jelenlegi kutatásra utalva Longo professzor felhívta a figyelmet arra, hogy az átmeneti böjt miatti reggelielhagyást körültekintően kell kezelni. "Az átmeneti bötjölésnek vannak nagyon jó és nagyon rossz módjai" - mondta Longo professzor. "Mindenesetre érdemes fejben tartani, hogy a) 12-13 órán keresztül próbáljuk böjtölni, vagy b) ha 16 órán keresztül kívánunk böjtölni, próbáljuk meg a vacsorát kihagyni és ne a reggelit vagy az ebédet."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra