A felnőttkori szívbetegség így előzhető meg

A fizikai aktivitás életkortól függetlenül jót tesz az egészségnek. Különösen fontos a gyermekek számára, mert hozzájárul ahhoz, hogy felnőttként is egészségesek legyenek. Az Amerikai Szív Társaság azt ajánlja, hogy a gyermekek és a kamaszok (6-17 éves korig) naponta legalább 60 percet töltsenek közepes vagy fokozott testmozgással.

Napjaink digitalizált világában nehezen lehet rávenni a gyermekeinket, hogy tegyék le a kütyüket, és fizikailag aktívan tegyenek valamit. Ám egy kis energiabefektetéssel hozzásegíthetjük őket ahhoz, hogy egészséges szokásokat tanuljanak meg, és hogy megtalálják azt a mozgásformát, amelyet majd az egész életükben szeretni fognak.

Hosszabb és egészségesebb életet tesz lehetővé a rendszeres mozgás gyermekkorban.
Hosszabb és egészségesebb életet tesz lehetővé a rendszeres mozgás gyermekkorban. Kép: GettyImages

Miért olyan fontos, hogy a gyerekek fizikailag aktívak legyenek?

Ugyanúgy, mint a felnőtteknél, a fokozott fizikai aktivitás összefügg a hosszabb élettartammal, sok betegség és egészségügyi probléma alacsonyabb kockázatával - vagy másképp fogalmazva: a hosszabb és egészségesebb élettel, a szívbetegségek kisebb kockázatával. Sajnos a gyermekek körében sem ismeretlen a szívbetegség , veleszületett vagy szerzett is lehet. Utóbbiak közé tartozik például a szívbillentyűk elváltozása, ami a reumás láz szövődményeke lehet. Náluk is előfordulhat szívritmuszavar , más néven aritmia - ilyenkor a szívverés üteme változik meg: gyorsabb vagy lassabb a normálisnál. Az aritmiák egy része ártalmatlan, csupán ijedelmet okoz, más részük gyógyszerrel kezelendő.

Furcsa hangok A megszokottól eltérő szívhangok (szívzörej) is ártalmatlan a legtöbb esetben, a gyermekek általában kinövik - ám néhány eset mögött komolyabb probléma állhat!

Sajnos a gyermekkori, valamely más betegség szövődményeként fellépő szívbetegségek tünete lehet: légzési probléma (kapkodó vagy fulladozó) jelentős étvágytalanság, állandó fáradtság, fejlődésben való visszamaradás, az ajkak kékek elszíneződése, szokatlan mellkasi fájdalom, alacsony vagy épp magas vérnyomás.

A gyermekkori szívbetegségek ez része kinőhető, vagy kezeléssel gyógyítható, esetleg élethosszig tartó terápiával kontroll alatt tartható. Ám az egyébként egészséges fiatalok később, felnőttkorban a rossz életmód miatt nagyobb eséllyel lehetnek keringési betegek.

Van még más előny is!

Ezenkívül van még néhány előnye a rendszeres testmozgásnak: arra serkentheti a gyerekeket, hogy legyenek versenyképesebbek és törekedjenek arra, hogy mindig a legjobbat hozzák ki magukból.

Az edzett gyerekekre jellemző:

  • az egészséges testsúly,
  • az erősebb, egészségesebb csontozat és izomzat,
  • az egészségesebb szív és agy,
  • a fejlettebb agyi funkciók, például a jobb memória, a jobb koncentrálóképesség és a jobb problémamegoldó képesség,
  • a jobb iskolai teljesítmény és tanulmányi előmenetel, különösen érvényes ez a matematikára, az olvasásra és az írásra,
  • az alacsonyabb szintű hosszú távú kockázat a szív- és érrendszeri betegségekre, a cukorbetegségekre és néhány rákfajtára,
  • a kevesebb stressz, illetve az idegesség és a depresszió ritkább előfordulása,
  • a kifogásolható és zavaró osztálytermi viselkedés ritkább előfordulása,
  • a jobb mentális egészség, a fizikai jól-lét, az erősebb önbizalom és a jobb önbecsülés.

Hogyan bírjam mozgásra a gyermekemet?

  • Adjunk példát a saját életmódunkkal. Kezdjünk el magunk is többet mozogni, és találjuk meg a módját annak, hogy együtt mozogjunk a családunkkal.
  • A testmozgásnak örömet kell okoznia a gyermekek és a kamaszok számára. Ösztönözzük őket arra, hogy próbáljanak ki minél több mozgásformát, hogy felfedezhessék őket, és meg tudják találni azt, amelyiket képesek lesznek igazán szeretni.
  • Csökkentsük és korlátozzuk a kijelzők előtt töltött időtartamot, mint például a tévénézést, a videojátékokkal való időtöltést és a digitális eszközok használatát. Ne használjuk a TV-t vagy a számítógépet gyermekmegőrzőnek!
  • Kínáljunk a gyermekünknek minél több alkalmat a fizikai aktivitásra. Ajándékozzunk olyan játékokat és eszközöket, amelyeknek a használata fizikai aktivitással jár, mint a bicikli, a gördeszka, a görkorcsolya, a roller, az ugrálókötél, a labda és a sportfelszerelések.
  • Támogassuk a sportolásban, a táncban és más aktív rekreációs tevékenységben, mint például az úszásban, a kerékpározásban és a futásban. Ismertessük meg gyermekünkkel a környékünkön található közösségi sportközpontokat: az uszodákat, edzőtermeket, kerékpárutakat és parkokat.
  • Ha biztonságos, akkor hagyjuk, hadd járjanak gyalog vagy kerékpárral ahelyett, hogy mindenhová autóval vinnénk őket. Például együtt gyalogolhattok vagy biciklizhettek el az iskolába vagy a legközelebbi buszmegállóig.
  • Ha a gyermekünk most kifejezetten inaktív, akkor lassan kezdjünk. Az aktivitás mértékét és intenzitását fokozatosan növeljük hetenként vagy más szakaszokban. Ez segíthet elkerülni a diszkomfortérzést és a sérülést, valamint így felépíthetünk egy aktívabb életmódot anélkül, hogy a kedvét szegnénk a gyermeknek.
  • A dicséret, a jutalmazás és a bátorítás hozzásegíti a gyermeket ahhoz, hogy fizikailag aktív maradjon.

Mit tegyek, ha a gyermekem túlsúlyos?

Minden gyermeknek, így az eltérően fejletteknek is rendkívül fontos a fizikai aktivitás. A testmozgás különösen jelentősen segítheti a testsúlyproblémákkal küzdő gyermekek fizikai és mentális jól-létét. Támogassuk őket abban, hogy képességüknek megfelelően legyenek aktívak. Kerüljük el, hogy a többi gyerekhez hasonlítsuk őket vagy megszégyenítsük őket, mert nem képesek akkora teljesítményre, mint a többi gyermek. Ünnepeljük meg a sikereiket! Mindenekelőtt tartsuk őket biztonságban és adjunk nekik örömet!

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a szív- és érrendszeri betegségcsoport a vezető halálok világszerte. 2016-ban 17,9 millióan haltak meg valamilyen szív- és érrendszeri betegségben, ami az idő előtti halálozások 31 százalékát tette ki . Ezeknek a halálozásoknak a 85 százalékát szívroham és stroke okozta, egyformán érintettek a férfiak és a nők is. A WHO előrejelzése szerint 2030-ra már évente 23,6 millió ember fog belehalni valamilyen szív- ér érrendszeri betegségbe, a legtöbben stroke vagy más, szívet érintő betegségbe.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra