Receptek

Padlizsánragus tészta

Beküldő: 

A dietetikus véleménye

Az étel magas rosttartalma valóban használhatóvá teszi bélproblémáknál - érzékenyebb gyomrúak viszont vigyázzanak a paradicsommal!

Hozzávalók
  • 90 gramm penne tészta (olasz, ferdére vágott nagy csőtészta)
  • 100 gramm padlizsán
  • 100 gramm paradicsom
  • 25 gramm köményes sajt
  • 1 gerezd fokhagyma
  • kevés olaj
  • bors
  • bazsalikom
Receptkönyvbe
Megfőztem!

Elkészítés

A padlizsánt mossuk meg és a szárát távolítsuk el. Vágjuk hosszában fél centiméter vastag szeletekre. Közben egy serpenyőben forrósítsunk fel kevés olajat, majd ezen a padlizsánszeletek mindkét oldalát süssük aranylóan barnára. Szedjük ki egy olyan tányérra, amelyre papírtörlőt vagy szalvétát terítettünk. A fokhagymagerezdet vágjuk szép vékony szeletekre, és a maradék olajon pirítsuk át. Adjuk hozzá a paradicsomot, amelyet előzőleg kis kockákra vágtunk. Ízesítsük sóval, borssal, bazsalikommal, majd ezek után vegyük alatta teljesre a lángot, és ezen az erős tűzön öt percig pirítsuk. Mindeközben a tésztát a szokásos módon, enyhén sós forró vízben feltéve főzzük ki, majd ha már leszűrtük, keverjük hozzá a padlizsánt és a paradicsomos ragut is. Még azon forrón szedjük tányérra, és a tetejét reszelt sajttal szórjuk meg.

Elkészítési idő: 20 perc
Nehézség: könnyű

Értékelés:

Hozzászólások

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+4, +9 °C
Minimum:
+2, +7 °C

Hazánkban szerdán délelőtt nagyrészt borult lesz az ég, az Alföld északi részein lehet szakadozottabb a felhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag