HáziPatika.com

Receptek

Cseresznyés pite

Beküldő: 

A dietetikus véleménye

A cseresznyében sok vitamint találunk, amelyek védik a bőrt az öregedéstől, a dióban gyulladásgátló, a sebgyógyulásban segédkező telítettlen zsírsavakat fedezhetünk fel.
Hozzávalók
  • A tésztához:
  • 50 dkg finomliszt
  • 20 dkg kristálycukor
  • 2 dl tejföl
  • 1 egész tojás + 1 tojássárgája
  • 1 teáskanál sütőpor csipetnyi só
  • a töltelékhez:
  • 1 kg cseresznye
  • 5 dkg darált dió
  • 15 dkg kristálycukor
  • 2 evőkanál zsemlemorzsa
  • a tetejére 1 tojás

Elkészítés

A lisztbe beleszórjuk a sütőport és az összes hozzávalót gyorsan összegyúrjuk, majd sima tésztává dolgozzuk. Egy nagyobb és egy kisebb cipót formálunk belőle, és két-három órán keresztül hűtőszekrényben pihentetjük. A cseresznyét kimagozzuk. A nagyobbik cipót kinyújtjuk, és a tepsit kibéleljük vele. Rászórjuk a dióval elkevert zsemlemorzsát, majd ráterítjük a cseresznyét. Erre cukrot szórunk és a másik fél kinyújtott tésztával befedjük. Kicsit rányomkodjuk a gyümölcsre, majd egy felvert tojással megkenjük a tetejét. Villával megszurkáljuk és előmelegített, forró sütőbe téve 10 percig közepes lángon sütjük, ezután a lángot mérsékeljük és aranybarnára sütjük. Csak teljes kihűlése után vágjuk kockákra. A tetejét porcukorral elkevert darált dióval meghinthetjük.

Elkészítési idő: 30 perc
Nehézség: könnyű
Típus: Édességek
Étrendi javaslat: Bőrbetegségek