Eugen Bleuler 1857. április 30-án született egy svájci kisvárosban, a Zürich közeli Zollikonban. Szülei tehetős gazdálkodók voltak, így a család megengedhette magának, hogy az ifjú Bleulert taníttassa: Zürichben, Bernben és Münchenben járt egyetemre. 1881-ben végzett a zürichi orvosi egyetemen, majd Gottlieb Burckhardt mellett gyakornokoskodott Bernben - Bruckhardt nevét többek között az agyi anatómiában elért eredményeiről, illetve a pszichosebészet és az elektroterápia terén folytatott úttörő munkájáról ismerhetjük. 1884-től Bleuler szinte egész Európát beutazta, hogy a kor legnagyobb pszichológusaival, pszichiátereivel és idegsebészeivel találkozhasson.
Tanulmányútjai után Bleuler visszatért Svájcba, a zürichi pszichiátriára - ismert nevén a Burghölzlibe -, előbb, mint gyakorló szakorvos, később pedig mint igazgató. Ezekben az években találkozott későbbi feleségével, Hedwiggel, egy zürichi polgárcsalád intelligens, tanult lányával, akivel 1901-ben házasodtak össze. Bleuler 1898-től közel harminc éven keresztül vezette a Burghölzlit. Olyannyira fontosnak tartotta az intézményt, hogy nem volt hajlandó távolra költözni a pszichiátriától, sőt azt is fontosnak tartotta, hogy a családja is részt vegyen a munkájában: gyermekeit például megtanította, hogy együtt szerepeljenek a betegekkel az intézet színdarabjaiban. Éveken keresztül dolgozott együtt a klinikán Carl Gustav Junggal, aki később Bleulert az egyik legnagyobb példaképének nevezte, de Hermann Rorschach is gyakori vendég volt Bleuler dolgozószobájában. Bleuler különösen érdeklődött Sigmund Freud és Wilhelm Max Wundt elméletei iránt, nagy figyelemmel fordult a hipnoterápia és az asszociációk felé, és az egyik legelső pszichiáter volt, aki a pszichoanalitikai módszereit is alkalmazta a kutatásai során. Mint azt Bleuler fia egy visszaemlékezésében írta: "Jung és családja a szomszédunk volt, és mi, gyerekek gyakran játszottunk együtt. Apám és Jung is különös érdeklődéssel fordult bizonyos viselkedéseink felé. Később jöttem csak rá, hogy rajtunk tesztelték Freud néhány korai elméletét, a megfigyeléseiket pedig tanulmányaikban is rögzítették."
A szkizofrénia "születése"
Bleuler 1908-ban használta a később igen elterjedté váló szkizofrénia kifejezést, egy olyan betegség leírására, melyet kortársa, Emil Kraepelin demencia praecox-nak, azaz korai elbutulásnak nevezett el.
Bleuler klinikai munkássága során éveken keresztül tanulmányozta a szkizofréniát. Nagyszabású, a szkizofréniát leíró tanulmányát 647, a Burghölzliben kezelt beteg esettanulmányára alapozva írta meg, és bár nem értett egyet azzal a korabeli felfogással, hogy a tünetegyüttest visszafordíthatatlan agykárosodás okozza, a betegség gyógyíthatóságában sem hitt. Sokkal fontosabbnak tartotta a kísérő tüneteket, mint a demenciát magát - ennek köszönhetően nagyon jó eredményeket ért el a betegeivel, akiket megtanult megérteni. "Ami a legjobban lenyűgözött és későbbi utamon is elindított az volt, ahogyan apám a betegeivel bánt" - írta Manfred Bleuler egy visszaemlékezésében. „Beszélgetéseikben csak egymásra koncentráltak, és szinte minden betegével közeli, baráti kapcsolatot alakított ki."
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
"Azért neveztem el a demencia praecoxot szkizofréniának, mert (és remélem, ezt be is tudom mutatni) a betegség egyik legjellemzőbb tünete a különböző pszichés funkciók feldarabolódása, széthasadása" - írta 1911-ben, eredeti tanulmánya kibővített kiadásában.
Bleuler elmélete szerint a szkizofrénia és a demencia főként abban különböznek egymástól, hogy míg az utóbbit az agy organikus pusztulása okozza, a másik hátterében a szellem diszharmóniája áll, azaz egy olyan állapot, melyben ellentmondásos hajlamok együttesen léteznek. Bleulert tartják a szkizofrénia két alapvető jellemzője leírójának, melyek a mai napig nagy szerepet játszanak a betegség elemzésében. Az egyik az autizmus, a másik pedig az ambivalencia, Bleuler a szkizofrénia kísérő jelenségeiként írta le az autista visszahúzódást, kontaktus-elhárítást, a realitásérzék zavarát és esetenként a bizarr fantáziák meglétét is.
Bleuler 1939-ben hunyt el; munkáját később a fia, Manfred Bleuler is folytatta: ő a szkizofréniát generációs szempontból vizsgálta.
Legjobban: