Új kapcsolatot találtak a stressz és az elhízás között

A Wake Forest Egyetem Orvosi Karának kutatói szerint a szociális stressz hatására a szervezet több zsírt raktároz a hasüregben és felgyorsul a plakkok képződése az erek falában, így nagyobb eséllyel lép fel a világ vezető haláloka, a szívbetegség.

"Az elhízásjárvány kellős közepén vagyunk" - mondta el Dr. Carol A. Shively patológiaprofesszor, a tanulmány vezető szerzője. "A túlsúlyos emberekben sok felesleges zsír tárolódik a hasüregben, azonban ez a zsír másképp viselkedik, mint a máshol található zsírszövet. Ha túl sok van belőle, súlyosabb következményekkel járhat, mint a más tájakon elhelyezkedő zsír." A nyugati társadalmakban az elhízás közvetlen kapcsolatban áll a társadalmi-gazdasági státussal, mint ahogyan a szívbetegség is, vagyis a szegényebb emberek nem tudják ellensúlyozni a stressz hatásait, ezért alakul ki náluk a betegség.

A vizsgálatban nőstény majmokat tartottak zsírt és koleszterint tartalmazó, nyugati típusú étrenden, miközben csoportosan éltek együtt, így hierarchia alakult ki. Az alárendelt majmok gyakran váltak az agresszió célpontjává és nem vehettek részt a csoport irányításában, náluk nagyobb volt a hasüregi zsírszövet aránya is. Ennek oka a kutatók szerint a stresszhormonok termelődése.

Míg a nők és a nőstény majmok egyfajta védelmet élveznek a szívbetegséggel szemben, megfigyelték, hogy ez stressz és a hasüregi zsírlerakódás hatására megszűnik, ilyenkor a petefészkek hormontermelése is csökken és nő a koszorúér-betegség, a csontritkulás és a kognitív károsodások esélye is. A hormonszintek csökkenése nem mindig jár a menstruációs ciklus felborulásával, így a probléma gyakran rejtve marad. A kutatók az egészséges életmód alapjait hangsúlyozzák: táplálkozzunk kiegyensúlyozottan, mozogjunk rendszeresen és tanuljuk meg kezelni a stresszt.

A tanulmány az Obesity folyóirat legfrissebb számában olvasható.

Forrás: Medipress hírszolgálat

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra