Így lehet ellazulni!

HáziPatika

Rohanunk az ajándékok után, idegesek vagyunk, hogy nem úgy sikerülnek az ünnepek, ahogy szeretnénk? Íme néhány tipp, hogy az ünnepek ne a stresszről szóljanak!

A karácsony békés, meghitt hangulatával homlokegyenest ellentétben állnak a megelőző hetek. Munkahelyünkön az év végi hajtás meríthet ki, szabadidőnkben pedig egyik boltból rohanunk a másikba, hogy mindenkinek időben megvehessük az ajándékokat. Ez nemcsak fizikailag, de anyagilag is igen kimerítő, sokaknak ráadásul amiatt van bűntudatuk, mert nem engedhetik meg maguknak a költségesebb ajándékokat. Ha pedig a mindennapokban is magánéleti vagy munkahelyi problémákkal küzdünk, akkor ez halmozott terhet ró ránk az ünnepek alatt. A depresszió és a stressz okozta problémák (alvászavarok, étvágytalanság, fáradtság) számos módon kezelhetőek, gyógyszerekhez sem feltétlenül kell nyúlnunk miattuk.

Karácsony a világ körül - így ünneplünk Európában

A karácsony a világ szinte minden országában az egyik legjelentősebb ünnep még akkor is, ha az országnak nem igazán vannak keresztény gyökerei. Természetesen minden országban jellegzetes szokások, tradíciók kötődnek hozzá - ezek közül gyűjtöttünk össze néhányat. Kattintson!

Hogyan hat ránk a stressz?

A stresszt általában csak bizonyos testrészeinken érzékeljük, hatása azonban egész testünkre kiterjed. A krónikus stressz hosszú ideig tartó izomfeszülést eredményez, ami beindíthat olyan reakciókat is, amelyek további rendellenességeket eredményeznek. A tenziós típusúfejfájásés a migrén a vállak, a nyak és a fej krónikus izomfeszülése miatt alakul ki, a magas pulzusszám és a stresszhormonok pedig növelik a vérnyomást, ami további károkat okoz a szervezetben. Ezért fontos, hogy megtanuljunk relaxálni és megpróbáljuk levezetni a feszültséget. Íme néhány gyakorlat, amely segíthet!

Visszaszámlálás

Az egyik legegyszerűbb és legismertebb relaxációs gyakorlat, ráadásul alig egy perc alatt elvégezhető. Keressünk egy nyugodt helyet a lakásban, és helyezkedjünk el kényelmes ülő-, vagy fekvőpozícióba. Csukjuk be a szemünket, majd magunkban kezdjünk el visszaszámolni tíztől - a számok között tartsunk néhány másodperc szünetet, és a levegőt kifújva minden számnál egy kicsit jobban lazuljunk el, hagyjuk elernyedni végtagjainkat. Az 1-es számhoz elérve már teljesen ki kell engednünk minden izmunkból a feszültséget - maradjunk is így néhány másodpercig. Segíthet az is, ha lassú, könnyed zenét hallgatunk eközben.

Néhány gyakorlattal könnyen levezethetjük a felgyülemlett stresszt
Néhány gyakorlattal könnyen levezethetjük a felgyülemlett stresszt

Progresszív izomlazítás

Sokaknál segítséget jelenthet a progresszív izomlazító gyakorlat elvégzése is, amely a test fontosabb izomcsoportjainak megmozgatásával űzi ki a bennünk rekedt feszültséget. Vegyünk fel kényelmes pozíciót, feszítsünk meg egy izomcsoportot, tartsuk maximálisan megfeszítve körülbelül 3-5 másodpercig, majd lassan lazítsuk el ismét. Néhány lassú be- és kilégzést követően folytassuk egy másik izomcsoporttal, míg egész testünkön végig nem haladunk. Egy alaposan elvégzett gyakorlat nagyjából 20-25 percet vesz igénybe.

Figyeljünk a légzésünkre!

Légzésünk ütemét nemcsak kimerültségünk határozza meg, de sokat árulkodik lelkiállapotunkról is. Régi, evolúciós berögződés ugyanis, hogy vészhelyzetben szervezetünk átáll a felszínes légzésre. Ezt a vészhelyzetet idézi elő a mindennapos stressz is, emiatt a feszültség egyik biztos jele, ha felszínesen, kapkodva vesszük a levegőt. Gyorsan és hatékonyan oldhatjuk a bennünk felgyülemlett feszültséget, ha légzésünkre odafigyelünk legalább rövid ideig: vegyünk egy nagy lélegzetet, tartsuk bent 1-2 másodpercig, majd lassan engedjük ki. Az egyenletes légzés automatikusan csökkenti a stresszhormonok szintjét a szervezetünkben, mérsékli a szívverések gyakoriságát, és csökkenti a vérnyomást.


Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+28, +33 °C
Minimum:
+14, +19 °C

Hazánkban hétfon délelőtt kissé felhős, száraz időnek örülhetünk.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag