Ezek betartása segíthet túlélni a válságot

Az infláció mértékével párhuzamosan a pénzünk is sokkal kevesebbet ér, mint néhány hónappal ezelőtt. Az alábbi három tanács megfogadásával azonban sokat tehetünk anyagi biztonságunkért.

Ahhoz, hogy túléljük a válságot, először is vizsgáljuk felül a kiadásainkatjavasolja az rtl.hu. Sokszor nem is vagyunk ugyanis tudatában annak, hogy mire és mennyi pénzt költünk el havonta. Érdemes vetnünk egy pillantást az előző néhány havi bankszámlakivonatunkra, ezekből ugyanis megtudhatjuk, mire költöttünk meglepően sok pénzt, és min tudnánk spórolni. A kiadásainkat kockás füzetben is követhetjük, de aki inkább a digitális megoldások híve, az válogathat különböző mobilapplikációk közül, vagy készíthet Excel-táblázatot.

kiadás, bevétel, spórolás, infláció, válság, költség, biztosítás
Érdemes számon tartani a kiadásokat. Fotó: Getty Images

Biztosítás a bizonytalanság ellen

A köztudatban a biztosításkötés sokszor felesleges pénzkidobásként él, ezeknek a szolgáltatásoknak azonban rengeteg típusa létezik. A kockázati biztosítások lényege, hogy anyagi segítséget nyújtsanak az egy-egy váratlan esemény következtében pénzügyi problémákkal küzdő biztosítottnak vagy a kedvezményezetteknek. 

A munkahely elvesztése, egy hosszabb lábadozás vagy egy összetört autó ugyanis nemcsak érzelmi megrázkódtatást jelent, hanem hatalmas pénzügyi problémát is. Havi pár ezer forinttal pedig garantálhatjuk az anyagi biztonságot egy-egy nehezebb helyzetben is.

Jó ha van vésztartalék

A vésztartalékból fedezhetjük azoknak az eseményeknek a költségeit, amelyekre nem érvényes a biztosítás. Ehhez választhatjuk a megtakarítási számla, az állampapír, a webes alszámla vagy a virtuális bank opcióját egyaránt. A vésztartalék esetében arányszabály, hogy a félretett pénz legalább 3-6 havi bevételünknek megfelelő összeg legyen. Ehhez pedig tényleg csak akkor érdemes hozzányúlnunk, ha egyéb forrásból nem tudunk fizetni, és az adott termék vagy szolgáltatás elengedhetetlen fontosságú.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra