Belehalunk a stressz következményeibe?

A SOTE Magatartástudományi Intézetének kutatói által készített Hungarostudy Egészség Panel vizsgálatban megállapították, hogy Magyarországon a férfiak körében ötször magasabb korai halálozási arányt produkálnak a depressziós tünetegyüttesek, mint a nőknél

Selye János, a világszerte elismert tudós vizsgálatai bebizonyították, hogy az állatkísérletekben a tartós stresszhelyzet először az immunrendszer összeomlásához, majd az állatok pusztulásához vezet. Kopp Mária egyetemi tanár, a kutatás vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az embert hasonlóan veszélyezteti a tartós munkahelyi, családi bizonytalanság, a társadalom közös érték- és normarendszerének felbomlása, az ennek következtében kialakult krónikus stresszállapot. A több ezer emberre kiterjesztett kutatás bizonyítja, a krónikus stressz az idő előtti egészségromlás és halálozás bizonyított rizikófaktora. Ezek közé a kritikus állapotok közé tartozik a szegénység, a munkahely vagy a feleség, a társ elvesztése és a tárgyak megszerzéséért való rivalizálás. A nők könnyebben veszik a buktatókat. A professzor asszony állítja: mind a két nem számára a vidámság, a jókedv és az önbizalom a leghatásosabb védőfaktor.

Amerikai Pszichoszomatikus Társaság a jövő héten Budapesten rendezi meg éves kongresszusát. A társaság története során másodízben tartja tanácskozását európai városban.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra