A szorogó gyerekek stresszes felnőttek lesznek

A szorongásos betegségekben szenvedők agya jóval érzékenyebb a stresszre, ezáltal erőteljesebben reagál olyan helyzetekben is, amikor erre semmi szükség - állapították meg a Wisconsin Orvostudományi és Közegészségügyi Egyetem kutatói.

A tudósok rhesusmajmokon vizsgálták az agyi aktivitást, a stresszhormon-szintet és a szorongásos viselkedésformákat. A kutatás során a leginkább visszahúzódó és szorongásos természettel rendelkező majmoknál erőteljesebb agyi reakciókat észleltek az amygdalában, ami az érzelmek koordinációjáért és a szorongásos reakciókért felelős agyi terület. Az amygdala a biztonságos és veszélyhelyzetekben is emelkedett aktivitást mutatott, ami arra enged következtetni, hogy a nyugtalan természetű emberek agyának alacsonyabb az ingerküszöbe, tehát a kevésbé veszélyes helyzetek is fokozott reakciókat váltanak ki belőlük.

Régóta ismert, hogy a szorongásra hajlamos, magukba forduló gyerekeknek nagyobb az esélyük a későbbi depressziós és függőségi betegségekre. A mostani kutatás egyértelművé tette, hogy ezért alapvető agyi funkciók a felelősek, az ilyen emberek agya ugyanis érzékenyebb a külső ingerekre.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra