A fizetésünktől függ a boldogságunk?

Ahhoz, hogy boldogok lehessünk, fontos, hogy sok pénzt is keressünk, de ami ebből a szempontból még lényegesebb, hogy a kollégáinkkal összehasonlítva ne legyen kevesebb a fizetésünk - derült ki a madridi Universidad Carlos III kutatásából.

Bár elfogadott nézet, miszerint a boldog munkavállaló termelékenyebb, úgy tűnik, sok cég használja motivációs eszközként a fizetések közötti különbséget. A menedzsment ugyanis abban bízik, hogy akii kevesebbet keres, mint kollégái, valószínűleg többet fog majd dolgozni.

A tanulmány szerzője, Eduardo Pérez Asenjo professzor kutatása során is megfigyelte, ha az egyén rájön, hogy az ő pénze kevesebb,növeli a munkatempót és valóban többet dolgozik. A kutató szerint ennek magyarázatát a szociális összehasonlításban kell keresnünk, de az is valószínű lehet, hogy ha valaki kevesebbet keres , mint a körülötte lévő emberek, az éppen azt jelzi számára, hogy dolgozzon többet.

"Személyes véleményem az, hogy a munkáltatók nem igazán veszik figyelembe a munkavállalók boldogságát" - mondta el a kutató, aki hozzátette, hogy szerinte egészségesebb lenne, ha nem hasonlítanánk össze a fizetésünket másokéval. "Jobb lenne, ha ezek a dolgok nem hatnának a boldogságunkra" - mondta Pérez Asenjo, majd hozzátette: "Ennek ellenére tény, hogy egy boldogabb munkavállaló hatékonyabban dolgozik."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de hajnalban az északnyugati, északi részeken már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet. A csapadékzóna kelet, délkelet felé fokozatosan elhagyja az országot. Az északi szélvédett völgyekben párássá válhat a levegő. A délkeleti tájakon mérséklődik a légmozgás, majd hajnalban az Észak-Dunántúlon elkezd megélénkülni az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között alakul, de a szélárnyékos, kevésbé felhős északi völgyekben 0 fok körüli értéket is mérhetünk. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra