Szegény gyerekek között több az ADHD-s?

Brit kutatók összefüggést mutattak ki a gyermekkori figyelemhiányos hiperaktivitás zavar (attention deficit hyperactivity disorder, ADHD) és a társadalmi/gazdasági státusz között.

A szaklapban megjelent kutatáshoz az Exeteri Egyetem Orvostudományi Karának kutatói a 2000 és 2002 között született, több mint 19 500 brit gyermeket tartalmazó Millenniumi Kohorsz Vizsgálat adatbázisát használták fel. Eredményeik azt mutatták, hogy az Egyesült Királyságban összefüggés figyelhető meg a gyermekkori figyelemhiányos hiperaktivitás zavar (attention deficit hyperactivity disorder, ADHD) és a társadalmi/gazdasági státusz között.

A kutatásból kiderült, hogy több ADHD-s gyerek származik a létminimum alatt élő családokból, mint az általános népességből. Azt is kimutatták, hogy a szociális lakhatási programban részt vevő családoknak körülbelül háromszor nagyobb az esélye arra, hogy gyermekük ADHD-ban fog szenvedni, mint azoknak, akik saját otthonban élnek.

A kutatócsoport arról is beszámolt, hogy a fiatalabb anyák gyermekei is nagyobb eséllyel lesznek ADHD-sok. Az iskolai végzettséggel nem rendelkező anyáknak több mint kétszer nagyobb az esélyük arra, hogy gyermekük ADHD-s lesz, mint a diplomás anyáknak, és az egyedülálló szülőknek is nagyobb valószínűséggel lesz figyelemhiányos hiperaktivitás zavaros a gyermeke, mint az együtt élő szülők háztartásaiban.

A kutatást vezető dr. Ginny Russell elmondta, hogy bár az ADHD hátterében genetikai tényezők is állnak , a mostani eredmények egyértelműen bizonyítják, hogy a betegség a hátrányos szociális és gazdasági háttérrel is összefüggésben áll.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, a délkeleti határvidéken esetleg egy-egy zivatar is valószínű, másutt többfelé esőre kell számítani. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Késő este 5, 10 fok valószínű. Fronthatásra napközben nem kell számítani az előrejelzések szerint.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra