Megtalálták a pánikroham ellenszerét

Az MIT biokémikusai feltérképezték azokat a vegyületeket, amelyek a félelemérzet kialakulásáért felelősek, s olyan gyógyszert fejlesztettek ki, amely blokkolja ezen molekulák hatását.

A Nature Neuroscience című szaklapban megjelent cikk szerint az MIT tanulással és memóriával foglalokozó Picower Institute nevű részlegének kutatói először egereken tesztelték a módszert, azonban remélik, hogy rövidesen olyan készítménnyel állhatnak elő, amellyel milliók számára kínálhatnak megoldást a félelem-, és pánikrohamok ellen. A kutatástól főleg az Irakból és Afganisztánból hazatérő katonák szorongásainak enyhítését szeretnék elősegíteni.

Li-Huei Csáj neurológus profeszor és kollégái kimutatták, hogy egy Cdk5 nevű enzim blokkolásával megszüntethető egy bizonyos élethelyzetben berögzült félelemérzés. A kutatók szerint az ilyen félelmek az enzim aktivitásának megnövekedésével párhuzamosan aktiválódnak az agy hippokampusz nevű területén, amely az emlékek tárolásáért felelős.

A Cdk5 egy p35 nevű fehérjével kombinálódva új agysejteket vagy neuronokat hoz létre, az agy korai fejlődési szakaszában. Az MIT kutatói azt vizsgálták, milyen hatással van a Cdk5 a félelemmel kapcsolatos emlékek kialakulására és kiiktatására.

"Meglepő módon a Cdk5 blokkolásával megszűntek a kísérleti egerek korábban berögzült félelmei" - nyilatkozta Csáj a Nature-nek. "Ez a felfedezés ígéretes terápiák felé nyithatja meg az utat, lehetőséget teremtve az érzelmi zavarok, fóbiák és poszttraumás stressz kezelésére."

Az érzelmi zavarok, mint például a poszttraumás stressz, vagy a pánikrohamok azért alakulnak ki, mert az agy képtelen blokkolni a félelemérzetet egyes események, vagy eseménysorozatok kapcsán. Egyeseknél a traumatikus emlékek nem halványulnak el, sőt idővel még jobban megkeseríthetik az érintettek életét.

Az amerikai hadsereg 2004-es felmérése szerint az Irakból visszatérő katonák között minden nyolcadikat érinti a poszttraumás stressz.

A kísérletek során a genetikailag módosított laboratóriumi egereket kisebb áramütéseknek tették ki bizonyos környezetben, majd kis idő elteltével ugyanabba a környezetbe helyezték őket áramütés nélkül. A tapasztalatok szerint azok az egerek, amelyekben megnövekedett a Cdk5 aktivitása, nehezebben eszméltek fel és félelmi reakciókat mutattak. Azok az állatok, amelyekben blokkolták az enzimet, könnyebben adaptálódtak az új körülményekhez.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra