Lélekvesztőn járó ifjúság

(MTI-Press) - A lélekvesztő olyan csónak, amely könnyen billen. Akárcsak az ifjú lélek, amely a billenéssel éppúgy elsüllyedhet a napok viharában, mint a gyenge vízijármű a hullámok áradatában. A lelki problémákkal, netán betegségekkel terhelt fiatal sok esetben segítség nélkül marad, az intézményes lehetőségek pedig a szakember szerint sem elégségesek.

Megmaradt-e a gyermekkor öröme a mai gyerekeknek? Mondható-e ma is felhőtlennek, gondtalannak az ifjúkor? Vagy írjuk korunk rovására, hogy egyre több fiatal kénytelen pszichológushoz járni, vagy gyógyulását pszichiátertől várni?

- A gyakorló pszichiáter hogy látja: mennyire egészségesek a mai fiatalok?

- A gyerekek és a serdülők körében a pszichés eredetű betegségek sajnos megütik a népbetegség szintjét. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a beteg gyerekek száma az utóbbi időkben gyarapodott, akkor valóban lehangoló képet kapunk. Ma Magyarországon körülbelül négyszázezer gyereknek lenne szüksége valamilyen szintű pszichiátriai, lelki segítségre. Ezen a kórházi, ideggondozói, nevelési tanácsadókban történő kezeléseket, és ellátást értem. Megdöbbentő számadatként mondhatom, hogy a serdülő korosztályban a külső halálokok közül második helyen van az öngyilkosság. Hátterében legtöbbször pszichiátriai betegséget találni, ezen belül is a depressziót - állítja beszélgetőpartnerünk, Dr. Herczeg Ilona, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet főorvosa.

- Hol keressük a lehangoló számadatok okait?

- A pszichiátriai betegségeknek több okát ismerjük. Vannak köztük, ahol döntőek az örökletes genetikai hatások, másoknál a környezeti tényezők dominálnak. Az a világ, amelyben ma élünk, meglehetősen zaklatott. Régebben voltak fix kapcsolatok a különböző közösségekben, amelyek szétzúzódtak a társadalmi változásokkal. Ma nagy bizonytalanságban él a felnőtt társadalom, s ez a gyerekeknél ez hatványozottan jelentkezik, hiszen ők a legkiszolgáltatottabbak.

- Beszélhetünk a szülők felelősségéről?

- Természetesen, de ahhoz, hogy jobb legyen a gyerekkor, stabilabb körülmények között kellene élni a szülőknek, s az is hasznos lenne, ha több ismerettel rendelkeznének azokról a betegségekről, melyek gyermekeik egészségét fenyegetik. Az is gond, hogy jelenlegi egészségügyi kultúránkban nem tudják az emberek, hogy pszichés eredetű problémáikkal hova fordulhatnak - jegyzi meg dr. Herczeg Ilona.

- Nézzük a gondokat a gyerekek szemszögéből. Az apjához nem mehet, mert dolgozik, az anyja elfoglalt. Nincs szüksége a gyereknek pszichológusra, pszichiáterre, még egészségesen is?

- Biztosan jó lenne, hiszen pillanatnyilag - legjobb esetben - a barátoktól kaphatnak tanácsot. Régebben létezett egy iskolapszichológusi hálózat. Ha ez ma is működne, már önmagában tudna segíteni, mint ahogy az iskolai gyerekprogramok is hasznosak lennének.

- Leggyakoribb betegségként említette a depressziót. Valószínűleg még súlyosabb esetekkel is találkozhatunk.

- A legsúlyosabb pszichiátriai betegség a skizofrénia, bár arra is lehetne megelőző programot készíteni, ami egyébként valamennyi pszichiátriai problémára igaz. Fontos tudni, valamennyi betegség gyógyítható, ha nem is könnyen. A pszichiátria azonban nem egy emberes orvosi szakma Több szakembernek kell együtt dolgoznia, pszichiáter, gyógypedagógus, család közreműködése szükséges.

Hamary Dénes

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra