Kövéren is szép az élet

Berlin, 2007. május 22. (MTI) - Kövéren is szép az élet, lehet boldognak lenni, örülni és szeretni, még pedig nagyon.

Legalábbis erre mutatott rá az a tanulmány, amelyet kedden hoztak nyilvánosságra Münchenben, amely már bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a fölösleges kilók a legtöbb esetben aligha zavarják a lelki egyensúlyt.

A felmérés komolyságát alátámasztja, hogy azt az egyik legtekintélyesebb német biztosító társaság megbízásából készítették. Annak célja az volt, hogy kiderítsék: miként érzik magukat a bőrükben azok, akik kövérek, vagy legalábbis - tudományos mércével is mérve - kisebb-nagyobb túlsúllyal rendelkeznek. S a boldog többség azt a választ adta, hogy csodálatosan.

Az Ipsos közvélemény-kutató intézet szakemberi természetesen rákérdeztek arra is, hogy "pácienseik" hogyan étkeznek, dohányoznak és isznak-e, űznek-e valami sportot, s egyáltalán próbálkoztak-e már diétával. Mindezzel a kutatók arra is fényt kívántak deríteni, hogy miként reagálnak az érintettek a hatóságok, illetve a média által az egészséges életmód érdekében, illetve a kövérség ellen indított "terrorhadjáratra", amelynek középpontjában a "fitten és nem kövéren", azaz "fit statt fett" jelszó áll.

S a válaszokból kitűnt, hogy a hatósági kampány csak növelte a célzottak öntudatát. A megkérdezettek többsége elismerte ugyan, hogy a németek több mint ötven százaléka túlsúlyos, de úgy vélekedett, hogy mindez őt egy cseppet sem zavarja, has-, csípő-, illetve fenékméretein tulajdonképpen nem is kíván változtatni. S a jövőben is azt eszik, amihez kedve támad, mert fő a boldogság.

Az intézet megállapításaihoz hasonló következtetésekre jutott a közelmúltban Németország legnagyobb példányszámú napilapja, a Bild is. Az újság - amelyet valósággal habzsolnak az emberek - a rendkívül tekintélyes, stockholmi Karolinska Intézetre hivatkozva arról számolt be, hogy a kövérek szervezete sokkal több boldogság-, illetve szeretethormont termel, ráadásul a túlsúlyosak jóval kevésbé hajlamosak a depresszióra és az öngyilkosságra, mint sovány társaik.

A legújabb felmérés most ugyanilyen megnyugtatóan hat az érintettek számára. Azaz slanknak lenni némelyest talán esztétikusabbnak tűnhet, s jobban megfelelhet a mai "politikai" szabványoknak is, amúgy a boldogság szempontjából nem oszt, nem szoroz. A legtöbb túlsúlyos - Németországban legalábbis - úgy érzi jól magát a bőrében, ahogy van. S ez a szakértők szerint - esztétikusság ide vagy oda - mindenképp nagyon jó hír.

(MTI-Panoráma - Pietsch Lajos-Berlin)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra