Joghurt: depresszió ellen is bevethető!

Egy amerikai tanulmány szerint napi két pohár természetes joghurt elfogyasztása a bennük található probiotikumok révén lecsökkenti az agy érzelmekért és fájdalomért felelős területeinek aktivitását, a döntéshozatalért felelős régió aktivitása pedig megnő.

A Los Angeles-i Kalifornia Egyetem (UCLA) kutatói megállapították, hogy a joghurtokban található probiotikumok kedvező hatással lehetnek az emberek hangulatára. Az agyi változás mögött húzódó biológiai mechanizmusok egyelőre nem teljesen tisztázottak, de az egyértelműnek látszik, hogy a gyomorban élő baktériumok jeleket küldenek az agyba, és ezek a jelek az étrendtől függően idővel megváltozhatnak.

Töltse ki a Beck-féle tesztet , és kiderül!A tanulmány eredményeiből kiderült, hogy akik egy hónapon keresztül naponta megettek két pohár természetes joghurtot, azoknál a probiotikumok hatására megváltoztak az agyfunkciók. Egy ideje már elismert orvosi tény, hogy a szimbiotikus gyomorbaktériumok segítik az emésztést, erősítik az immunrendszert, és segítenek fenntartani az egészséges testsúlyt és vérnyomást.

A kutatók már azt is felfedezték korábban, hogy az agy időnként jeleket küld a gyomorba, és ezért van az, hogy bizonyos érzelmek gyomor-bélrendszeri tüneteket okozhatnak. Az új kutatás azonban arra az eredményre jutott, hogy a szervezeten belüli kommunikáció fordítva is működik, azaz a gyomor is képes üzeneteket küldeni az agyba, magyarázta Dr. Kirsten Tillisch, a UCLA Orvosi Karának munkatársa, a tanulmány szerzője.

Dr. Tillisch és kutatótársai összesen 36 átlagos testsúlyú nőt kértek fel a vizsgálatok elvégzéséhez, akiknek az életkora 18 és 53 év között változott. A résztvevőket három csoportba sorolták, az egyik csoport tagjai élő baktériumkultúrát és probiotikumokat tartalmazó természetes joghurtot ittak naponta kétszer egy hónapon keresztül. A másik csoport tagjai élő baktériumok nélküli joghurtot evett, míg a harmadik csoport résztvevői egyáltalán nem fogyasztottak tejterméket.

A legjobb probiotikus élelmiszerekA kutatók a vizsgálatok előtt és után funkcionális MRI-felvételeket készítettek a résztvevők agyáról, így nyomon tudták követni az agyban lezajló változásokat. Az eredmények azt mutatták, hogy a probiotikus joghurtot fogyasztó nők körében lecsökkent az agy érzelmekért és fájdalomért felelős területeinek aktivitása, miközben a döntéshozatalért felelős régió aktivitása megnőtt. A másik két csoport esetében a kutatók nem tapasztaltak ilyen változásokat.

A kutatók abban bíznak, hogy a probiotikus terápia a közeljövőben alkalmazható lesz a szorongás, a depresszió, vagy akár az autizmus és az Alzheimer-, illetve a Parkinson-kór kezelésében is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra