Hogyan mondjunk le szenvedélyünkről?

A leszoktatást elősegítő programba bevont dohányosok feltűnően nagyobb valószínűséggel hagynak fel káros szenvedélyükkel, mint azok, akikben felelősségre vonással próbálnak bűntudatot ébreszteni - állítják kanadai pszichológusok.

Az eredményre vágyó egészségnevelőknek olyan technikákat kell kidolgozniuk, amelynek révén az egyén belső motivációját képesek erősíteni. Úgy tapasztalják, a családtagoknak is ennek szellemében kell megszervezni az otthoni "nevelést", mert régi megfigyelés, hogy a saját és mások egészségét romboló magatartás elitélendő voltáról szóló példabeszédek többnyire ellenérzést, és főként dacot váltanak ki. A számonkérések, a szidalmak gyakran többet ártanak, mint használnak. Amennyiben a környezet tagjaiban van elég türelem és a szenvedélybeteg személyisége alkalmas rá, érdemes megvárni, hogy kialakuljon benne a belátás, ami végül őszintén átérzett leszokási szándékhoz vezet. A pszichológusok azt is megfigyelték, hogy a cigarettát saját elhatározásból letevő volt dohányosokból lesznek a későbbiekben a passzív dohányzás ártalmai ellen küzdő legelkötelezettebb élharcosok.

A szenvedélybetegséget kutató kanadai intézet (Gaming Research Institute, Alberta) szervezésében a motiváció eredményességéről szóló pszichológiai elméletek szerepéről, helyéről tartott egyik legutóbbi nemzetközi találkozó résztvevői megállapodtak abban, hogy mind az alkoholbetegeknél, mint a játékszenvedély alanyainál a belső elhatározás képes meghozni a valódi megoldást. A szenvedélybetegség és mentális egészség intézetében dolgozó dr. Williams által vezetett munkacsoport vizsgálata is erre utal. A kutatásban résztvevők kontroll csoportja egy leszokást segítő eszközökről szóló listát kapott, és arra ösztönözték őket, hogy orvosuktól kérjenek segítséget.

A speciális programba bevont alanyokkal viszont folyamatos konzultációt folytattak. A programban résztvevőket kikérdezték szándékaikról, a dohányzási történetükről, általános orvosi kórelőzményeikről, emellett életcéljaikról is. Finom - ráutaló - rábeszéléssel arra ösztönözték őket, hogy a kifejezetten rájuk szabott leszoktatási tervezet kialakításában maguk is vegyenek részt. Ez a terv figyelemmel van az egyéni sajátosságokra, lehetőségekre, arra, hogy a dohányzás miként illeszkedik életükbe.

A tapasztalt támogatás, a választási lehetőség jobb motivációt, gyógyszerszedési szándékot és alkalmazkodást, nagyobb kötelességtudatot és végül nagyobb sikert eredményezett. A szakemberek szerint a program olyan járulékos támogatást nyújt a dohányosoknak, amelyre általában egy orvosi rendelés során egyszerűen nincs alkalom. A módszer sikeresen alkalmazható a fogorvosokkal szemben fóbiát érzőknél, a diabéteszeseknél a betegségbelátás kialakításában, hogy jobban elfogadják az inzulinkezelés szükségességét, továbbá a túlsúlyosak életmódváltztoztatásra való rábírásában, a dohányzásról és más szenvedélybetegségekről való leszoktatás elősegítése mellett - olvasható a torontói egyetem honlapján.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra