Gyógyszerrel kezelhető a vásárlási mánia

Pszichiáterek arra a megfigyelésre jutottak, hogy az Alzheimer-kór kezelésére szolgáló gyógyszer segítségével a boltkórosokat is ki lehet gyógyítani szenvedélyükből.

A boltkórossággal küzdők, azaz a mániákusan vásárlók közül ötből négyen nők, akik rengeteg dolgot vásárolnak össze, melyek többségére ráadásul semmi szükségük nincsen. Eddig semmilyen kezelés nem mutatkozott hatékonynak esetükben, ám nemrégiben a szakemberek a memantin nevű gyógyszert tesztelték rajtuk, melyet Alzheimer-kórosoknál alkalmaznak és biztató eredményeket értek el.

A klinikai kísérletek során azok a férfiak és nők, akik nyolc héten át kaptak a fenti gyógyszerből, fele annyi időt töltöttek vásárlással és fele annyi pénzt költöttek el szükségtelen dolgokra, mint korábban. Emellett csökkent az az állandó késztetésük is, hogy valamit muszáj venniük.

Amint arról a minneapolisi Minnesota Egyetem pszichiátercsapata beszámolt, a tünetek enyhülése mellett semmilyen mellékhatást nem tapasztaltak a tanulmányban részt vevő 19 és 59 év közötti kísérleti alanyokon, akik függőségük miatt korábban már munkájuk és mindennapjaik során is számos problémával kerültek szembe.

A tanulmányból kiderül, hogy a felnőtt lakosság közel hat százaléka vásárlásfüggő, akik keresetük 61 százalékát is képesek elkölteni, többnyire ruhákra. A boltkórosok heti 38 órát is eltöltenek azzal, hogy az árleszállításokat és akciókat figyelik a különböző üzletekben, ugyanakkor egyfolytában szoronganak, idegeskednek és lelkiismeret-furdalással küzdenek hóbortjuk miatt.

A memantin nevű gyógyszer az agy glutamát rendszerének gyógyszeres manipulálása révén segíti leküzdeni a vásárlási kényszert, amelyről úgy vélik, hogy köze van a függőségek kialakulásához. Amint arról dr. Cecilia D'Felice klinikai pszichológus beszámolt, ezeknél az embereknél, akik életük során hozzászoktak az állandó vásárláshoz, teljes változást kell elérni az agyukban ahhoz, hogy segíteni lehessen rajtuk, ehhez pedig segítséget nyújtanak a gyógyszerek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra