Férfiak, akik nemi szerveiket féltik

A pénisz (vagy nők esetében a vulva, illetve a mellbimbó) összezsugorodásától való halálos félelem egy létező betegség, amelyet Koro-szindrómának neveznek. Elsősorban az ázsiaiakat sújtja.

Szorongásos tünetekkel jár

A Koro-szindróma nem az urológusok, hanem a pszichiáterek felségterülete, írja az Index . A mentális rendellenességeket listázó kézikönyv már előző, negyedik kiadásában is írt a Koro-szindrómáról. A betegséget B. F. Matthe 1874-es művében, a Dictionary of Buginese Language-ben is említik. Az Egyesült Államokban és Európában nemiszerv-visszahúzódási szindrómának nevezik. A betegség szorongásos tünetekkel jár, a páciensek attól rettegnek, hogy nemi szerveik először összezsugorodnak, majd eltűnnek, ők maguk pedig meghalnak a végén.

Főként ázsiai férfiakat érint

A Koro-szindróma főleg az indiaiak, a kínaiak és a japánok körében ismert, de nyugati országokban és Afrikában is észleltek hasonlót. (Maga a név alighanem maláj eredetű: eredetileg azt írja le, amikor egy teknős visszahúzza a fejét a páncéljába.) A betegség elsősorban fiatal ázsiai férfiakat érint, akiknek többnyire még fogalmuk sincs a pubertáskorral és a nemi éréssel együtt járó fiziológiai változásokról.

Létező betegség a pénisz összezsugorodásától való félelem
A pénisz összezsugorodásától valófélelemlétező betegség

1967 októberében Koro-járvány tört ki Szingapúrban, amelyben az érintettek azután fertőződtek meg, hogy influenza elleni védőoltással kezelt sertések húsából ettek. Csaknem százan kerültek kórházba, miután újabb hír érkezett arról, hogy az egyik beoltott sertés pénisz-visszahúzódás miatt haldoklik. A hatóságok és a kormány tévés felvilágosító kampányokkal próbálta megnyugtatni az érintetteket és a közvéleményt.

A szakértők nem tudják pontosan, hogy az ázsiai megbetegedések gyakorisága a helyi kulturális szokások miatt alakult-e ki, vagy valaki pletykaként kezdte terjeszteni a betegség létezését, amit aztán egy fél kontinens túl komolyan vett. 2001-ben a nyugat-afrikai Benin fővárosában, Cotonouban négy embert felgyújtottak és egyet halálra vertek a péniszük összezsugorodásától tartó férfiak, akikről később a támadók azt mondták, hogy a meggyilkoltak varázslattal lopták el a péniszüket.

A nyugati országokban is feltűnt a betegség

Az utóbbi években a Koro-szindróma a nyugati országokban, illetve Afrikában is feltűnt, de az itt észlelt esetek általában egy meglévő mentális rendellenességhez kötődnek. Az egyesült államokbeli Koro-szindrómás betegeknél a szakértők kimutatták a skizofrénia, a szorongásos rendellenesség vagy a testi diszmorfiás betegség jelenlétét, egy német tanulmány pedig arról írt, hogy a nyugati eseteknél fennálló mentális rendellenesség kezelése a Koro-szindrómát is gyógyította.

Az esetek pontos számát nehéz meghatározni, mert valószínű, hogy sokan a szégyentől való félelmükben nem mernek orvoshoz fordulni, pedig a betegség fő kockázata a vele járó félelem. A betegek a félelem miatt gondolkoznak az állapotukon, emiatt torzul a saját nemi szervükről alkotott képük, és ezért próbálják meg maguk visszahúzni a péniszüket, ami fájdalmas, néha halálos sérülést okozhat. A betegséget szorongáscsökkentő gyógyszerekkel vagy antipszichotikumokkal lehet kezelni, melyek segíthetnek visszaállítani a betegek egészséges önértékelését.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra

Figyelmeztetés!

Az Ön által megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintse meg, ha elmúlt 18 éves.