Érzelmi temperamentum a depresszió kulcsa

Tudósok szerint az antidepresszánsok által az érzelmi temperamentumra kifejtett pozitív hatások hozzájárulhatnak a depresszió javulásához.

A CNS Neuroscienses & Therapeutics című lap június számában megjelent tanulmányban arról olvashatunk, hogy az antidepresszánsok hatása részben a beteg érzelmi temperamentumának rendbe hozatalán alapszik.
David P. Soskin, a Massachusetts Általános Kórház és a bostoni Harvard Egyetem Orvosi Karának munkatársa kollégáival együtt olyan korábbi tanulmányokat nézett át, melyek az antidepresszánsoknak a beteg pozitív affektivitására - azaz arra, hogy az illető milyen gyakran tapasztal pozitív élményeket -, illetve negatív affektivitására - azaz arra, hogy valakinél milyen gyakoriak a negatív hangulatok és érzelmek - gyakorolt hatásaival foglalkoztak. Emellett két olyan ide vonatkozó hipotézissel is előálltak, melyek magyarázatul szolgálhatnak az antidepresszánsok fenti hatására. Az egyik hipotézis szerint a gyógyszerek az érzelmi temperamentum befolyásolása révén hatnak, a másik szerint pedig a pozitív és negatív affektivitásra fejtik ki hatásukat.

A kutatók következtetései alapján az előzetes tények azt a hipotézist támasztják alá, amely szerint az antidepresszánsok által az érzelmi temperamentumra kifejtett pozitív hatások hozzájárulhatnak a depresszió javulásához.

Amint a szerzők kifejtették, a pozitív és negatív affektivitások olyan biológiai tényezőkön alapuló temperamentumbeli különbségek, melyek más és más érzelmi, motivációs és viselkedésbeli válaszokat idéznek elő az egyénekben a különféle pozitív és negatív ingerekre. Ezeket a válaszreakciókat antidepresszánsok segítségével meg lehet változtatni, melyek így hozzájárulhatnak a beteg gyógyulásához.

Összességében a szakemberek úgy vélik, hogy a kombinált gyógyszeres, valamint kognitív és viselkedésterápiás kezeléseknek együttesen van igazán antidepresszáns hatásuk.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Inkontinencia: kinek segít a lézeres műtét?Inkontinencia

Inkontinencia: kinek segít a lézeres műtét? A kezelési módok között akad hatékony, gyors és kíméletes!

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
-1, +4 °C
Minimum:
-6, -1 °C

Nyugat, északnyugat felől ismét növekedni kezd a felhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
N/A

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag