Egy idő után nem érzi az agy a hazudozást

A kis füllentések érzéketlenné teszik az emberi agyat a velük járó negatív érzelmekkel szemben, ami nagyobb hazugságokhoz vezethet a jövőben - derült ki a University College London (UCL) szakembereinek új tanulmányából.

A Nature Neuroscience című folyóiratban közölt tanulmány az első, amely tapasztalati úton szerzett bizonyítékokkal támasztja alá, hogy az önérdeket szolgáló kis füllentések egyre nagyobb hazugságokhoz vezetnek, és leírja, hogy mi is játszódik le ilyenkor az agyban - írta a Medicalxpress című egészségügyi portál.

A kutatók 80 önként jelentkező agyát vizsgálták meg, miközben az alanyok olyan feladatokban vettek részt, amelyekben személyes nyereségük érdekében kellett hazudniuk.

hazug
A hazugság megszokható. Egyre inkább úgy tűnik, megéri

A szakemberek arra jutottak, hogy az érzelmek feldolgozásában fontos szerepet játszó amigdala nevű agyi terület akkor volt a legaktívabb, amikor az emberek először hazudtak. Ahogy aztán a hazugságok egyre nagyobbak lettek, úgy az amigdala válaszreakciója egyre csökkent. Az eredmények szerint minél nagyobb volt a visszaesés az amigdala aktivitásában, annál nagyobb hazugságra lehetett számítani a jövőben.

Nehezebben észlelik a szarkazmust, az ugratást, illetve a kegyes hazugságokat a férfiak, valamint egyes mentális zavarokkal küzdő emberek. Részletek!

"Amikor önös érdekből hazudunk, az amigdalánk negatív érzelmet szabadít fel, ami korlátozza a hazugságunk mértékét" - magyarázta Tali Sharot, a tanulmány egyik szerzője. Szerinte amikor tovább folytatjuk a hazudozást, ez a válaszreakció egyre gyengül, és minél nagyobb a gyengülés mértéke, annál nagyobbakká válnak a hazugságok .

A vizsgálatot vezető Neil Garrett szerint a mostani tanulmány során ugyan csak a hazudozást vizsgálták, de ugyanezek az eredmények lehetnek érvényesek a kockázatvállalás és az erőszakos viselkedés esetében is. A tanulmány az emberi és állategészségügyi kutatásokat támogató Wellcome Trust karitatív szervezet és a Center for Advanced Hindsight (Utólagos Bölcsesség Központja) közreműködésével készült.

Forrás: MTI

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Késő délután melegfronti hatás érezhető, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel járhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra