Bíróság kötelezett egy asszonyt, hogy műtétnek vesse alá magát

Bírósági ítéletben köteleztek egy rákbeteg, kórházfóbiában szenvedő asszonyt, hogy alávesse magát az életmentő műtétnek.

Sir Nicholas Wall bíró engedélyt adott az 55 éves asszony kikényszerített műtétére. A tanulási nehézségekkel is küzdő asszony nem képes dönteni saját egészségi állapotáról, állt indoklásában. Az NHS alapítvány érvei szerint az asszony meghallhatott volna, ha nem távolítják el petefészkét és a petevezetékeit. A bíróság elé tárt bizonyítékok alapján a rák ugyan lassan növekedett, de beavatkozás nélkül szétterjedhetett volna, ezzel az asszony halálát okozva.

A láthatólag szellemi fogyatékossággal élő asszony előzőleg visszautasította a kórházi kezelést. Sir Nicholas kijelentette, hogy ha a rábeszélés nem sikerül, akár előállítással vigyék kórházba és tartsák ott az operáció végéig. "Habár az eljárás nem szokványos és használja a kényszerítés eszközét, mindazonáltal jóleső érzéssel töltött el az a törődés és gondoskodás, ami arra irányult, hogy ez az asszony megkapja a szükséges kezelést és ellátást" – mondta.

Liz Sayze, a Radar nevű fogyatékosokkal foglalkozó szervezet helyettes vezetője szerint: "mindenképpen helyes volt az életmentő beavatkozás kikényszerítése, mivel a fogyatékkal élők egyik legnagyobb problémája, hogy nem mindig kapják meg ugyanazt a kezelést, mint egészséges embertársaik. Elsősorban azonban mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy maga döntsön sorsáról, ellátva őt a döntéséhez szükséges információkkal, ha kell akár képek, vagy egy hozzá közel álló családtag segítségével."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra