Ágyszínház beteg gyerekeknek

A Gyermekvilág Alapítvány Ágyszínháza több mint egy évtizede jár a gyermekkórházakba, hogy mesével, játékkal szórakoztassa a beteg gyerekeket. és a fantáziájukat megmozgató, sikerélményt nyújtó tevékenységgel terelje el figyelmüket betegségükről.

A Gyermekvilág Alapítvány Ágyszínháza nagy figyelmet fordít arra, hogy enyhítse az ágyhoz kötöttség unalmát, az idegen környezet ridegségét.

Színház mappaháttérrel

A kis betegek állapotához igazodva a háromfős csoport egyik tagja a teljesen ágyhoz (infúzióhoz) kötötteknek mesél, egy nagy mappából (a "Mappaszínházból") váltogatva a bábjáték hátterét - mutatta be az Ágyszínház tevékenységét Szemenyei Betti, a kuratórium elnöke, az egyik alapító. Egy másik animátor azokkal a gyerekekkel foglalkozik, akik fel tudnak kelni, hogy asztal mellé ülve maguk készítsék el az aznapi mese bábjait, fessék meg színes hátterét, és aktívan irányítsák a mese fonalát is. Ők ezzel a tevékenységgel szerezhetnek maguknak sikerélményt, dolgozhatják fel magukban fájdalmaikat, esetleg vetíthetik bele a történetbe mindazt, ami foglalkoztatja őket. Vannak aztán a nagyobbacskák, a kamaszok, akik az effajta játékhoz már nem éreznek ugyan kedvet, de szívesen beszélgetnének egy rokonszenves, megnyugtató személyiségű felnőttel. A különleges "beteglátogató" csoport harmadik tagja velük foglalkozik. Külön figyelnek azokra is, akiknek szülei hosszabb időt töltenek a betegágy mellett: ők is szívesen fogadják az ötleteket, amelyek megszínesíthetik kényszerű szobafogságukat.

Képzés a segítőknek

Rendszeresen folyik a segítő animátorok képzése, hiszen a beteg gyerekekhez nem elég a fantáziadús eszköztár, a bevált foglalkoztató program, a kedves mesék ismerete. Az erre vállalkozó felnőttet sem lehet magára hagyni: tapasztalatait, olykor nyomasztó élményeit meg kell osztania a többiekkel, hogy megerősödhessen az ehhez a munkához olyannyira szükséges empátiája, tapintata, lelkiereje. Az animátorok összejöveteleken és internetes levelezés útján beszélik meg a foglalkozásokon történteket, cserélik ki ötleteiket, tanulják az új meséket, játékokat.

Foglalkozások személyesen és videokazettán

Az Ágyszínház munkatársai folyamatosan tartják egy-egy kórházzal a kapcsolatot, hiszen ha a kis betegek megszokták és megszerették őket, nem hagyhatják, hogy hiába várjanak az újabb alkalomra. Akadt olyan intézmény is (például a Madarász utcai és a Bethesda Gyermekkórház), amely időközben állandó pedagógusokkal oldotta meg a gyerekek foglalkoztatását, és játszóházat rendezett be számukra. Jelenleg kilenc budapesti kórházat látogatnak heti rendszerességgel. Bővül az együttműködő kórházak köre, ma már több mint száz képzett animátor tartozik a csoporthoz, és az intenzív képzés eredményeképpen egyre több kórházi osztályon ismerhetik meg a gyerekek az Ágyszínház üdítő meséit, foglalkozásait. A személyes találkozások mellett az alapítvány az ország 156 kórházába küldi el az újabb és újabb mese-, báb-, játék- és foglalkoztató videokazettákat, amelyek anyagát, ötleteit a tagok tapasztalatai nyomán állítják össze. Nemrég jelent meg ezekből a negyedik, amely az Ágyszínház bábszínházának ötlettárát mutatja be a mesékkel, játékokkal, az eszközök elkészíttetésének fázisaival, a legkülönbözőbb foglalkoztatók útmutatóival együtt. Ezek a műsoros kazetták, amelyek bármelyik gyermekközösségben, intézményben és családban jó szolgálatot tehetnek, megrendelhetők a Gyermekvilág Alapítvány címén (1162 Bp., Margitháza u. 14.).

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra