A pszichiátriai ellátást is veszélyezteti a koronavírus

A hazai pszichiátriai ellátás már évek óta küzd a szakemberhiánnyal és a rossz körülményekkel. A helyzetet azonban tovább nehezítette a koronavírus-járvány, amely alatt fokozódott a pszichiátriai többletterhelés a szakemberek szerint. A következmény nem maradt el: a lelkileg egyébként is sérülékenyek körében öngyilkossági kísérletekig fajuló krízishelyzetek is előfordultak.

Szakemberek becslései szerint legalább minden negyedik hazai lakosnak pszichiátriai segítségre lenne szüksége. A hazai pszichiátriai ellátásban dolgozók azonban úgy vélekednek, szakterületük már egy évtizede egyre nagyobb szakember- és forráshiánnyal, romló vagy rossz körülményekkel küzd - írja a 168 óra .

Erre a törékeny alapra nehezedik most rá a járványhelyzet, és a válság miatt növekvő ellátási többletterhelés. "A miniszteri eljárásrendnek megfelelően a pszichiátriai rendeléseket nem kellett felfüggeszteni, csak a kapacitásukat csökkenteni. A jó állapotban lévő betegeket két-három hónapra elláttuk gyógyszerekkel, ez azonban sajnos nem általános" - mondta el a Magyar Pszichiátriai Társaság egyik alelnöke, Dr. Szendi István.

Kihez forduljunk pszichés problémákkal? Bárkinél jelentkezhetnek olyan lelki eredetű panaszok, amelyek megoldásához szakember segítségére van szükség. De hova fordulhatunk ilyen esetekben, mi legyen az első lépés? Részletek itt .

Öngyilkossági kísérletig fajuló krízishelyzet is előfordult

Mint azt a szakember elmagyarázta, a járvány előtt a gondozói hálózatban sok helyen kevés és idős orvos dolgozott, így ezek az ellátóhelyek bezártak. Ráadásul nemcsak a járóbeteg-ellátó helyeket, hanem kórházi osztályokat is be kellett zárni, vagy elköltöztetni egy távolabbi telephelyre. Továbbá országos tendencia volt, hogy a rezidenseket nagy számban más osztályokra vezényelték. Az egyre súlyosbodó körülményeknek pedig komoly következményei lettek.

A hazai pszichiátriai ellátás már évek óta küzd a szakemberhiánnyal és a rossz körülményekkel.
A hazai pszichiátriai ellátás már évek óta küzd a szakemberhiánnyal és a rossz körülményekkel. Fotó: Getty Images

"Számos kritikus eset fordult elő már az elmúlt másfél, két hónapban. Például az egyik nevelőszülőnél fél tucat kisebb-nagyobb gyerek most reggeltől estig össze van zárva, mindennapossá váltak köztük a konfliktusok. Ettől a nevelőszülő kibillent, és mindannyiukat el akarta zavarni, mire az egyik fiatal félelmében, hogy mi lesz így vele, öngyilkosságot kísérelt meg. De úgy tűnik, mintha több lenne a kóros alkohol- és drogfogyasztással összefüggő agresszív cselekmény is. Komoly problémát okozhat az is, ha ezeknél a betegeknél elmaradnak a szükséges pszichiátriai és gyógyszeres beavatkozások. Ez jellemzően majd elcsúszva jelentkezik az ellátórendszerben, késleltetett és esetleg súlyosabb betegségállapotok formájában" - ecsetelte Dr. Szendi István a kétségbeejtő helyzetet, aki klinikai munkájában azt tapasztalja, a fiatalok életét is befolyásolja a járványhelyzet. Több ifjú páciens és szülője kereste meg az elmúlt hetekben, a problémák között indulatkezelési nehézségek, dühkitörések, fokozott szorongásos panaszok, kilátástalanság, és öngyilkossági gondolatok is előfordultak.

A telemedicina sokat segíthet

A megoldási módszerekkel kapcsolatban Prof. dr. Balázs Judit, az ELTE Pszichológia Intézetének tanszékvezetője elmondta: rohamtempóban kezdték fejleszteni és kihasználni a telemedicinában rejlő lehetőségeket. Bár ez szerinte nem pótolja a valós találkozást, de segítségével megelőzhetik a tünetek rosszabbodását, illetve kezelhetik a problémákat. Az elnök abban bízik, hogy a járvány elcsendesülésével, a korlátozások enyhítésével, lassan visszatérhetnek a betegek teljes körű ellátásához, és a korábbi alapvető módszerek közé beépíthetik a most széles körben elterjedt telemedicina lehetőségeit is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra