A cél, hogy ne legyen jó beteg meg rossz beteg

Az egészségügyi reform lényege, az átalakítások magva már rendben van - mondta a miniszterelnök, aki szerint nem kell attól tartani, hogy a reform következtében különböző viták robbannak ki - például a várólistáról.

Az egészségbiztosítás finanszírozásának átalakítása a reform része, és a kormány végig is csinálja - szögezte le Gyurcsány Ferenc szombaton, az MSZP választmányának ülésén. Üzent ugyanakkor a koalíciós partnernek is, amikor azt mondta: az egy vagy több biztosító kérdését nem lehet csak fehéren feketén látni, illetve láttatni.

- Nem akarom elvitatni az MSZP korábbi teljesítményét, de az utóbbi egy év küzdelmes politikája volt eddig a legbonyolultabb, legösszetettebb baloldali politika. Hiszen a szocialisták arra vállalkoztak, hogy rávegyék az embereket: szakítsanak a rögzült "feudális függőséggel", az utóbbi évtizedekben kialakult ösztönökkel, s építsenek nyílt társadalmat - így értékelte kormányzásának első évét Gyurcsány Ferenc kormányfő-pártelnök az MSZP szombati választmányi ülésén. Szerinte a baloldal már túl van a nehezén.

A miniszterelnök egyebek mellett arról beszélt, hogy egyidejűleg számított "könnyebb és nehezebb" évre. Egyrészt úgy gondolta, a politikai színtéren könnyebb lesz hadakoznia, mert soha nem gondolta volna, hogy ilyen brutális támadással szemben kell megvédenie az alkotmányosságot és az országot. Másrészt azt hitte, nehezebb lesz meggyőznie a nyilvánosságot a változások szükségességéről, ám úgy látja, az emberek jobban értik a reformot, mint azt remélni merte volna. Sőt Gyurcsány úgy látja: egyre több ember részt akar venni a változásokról való gondolkodásban, hogy értse, mi miért történik.

Nagyon fontos - hangsúlyozta Gyurcsány a választmányi elnök beszédére célozva -, hogy Simon Gábor sem arról beszél, hogy milyen irányba kell továbbmenni, hanem arról, hogy végig kell vinni a reformokat, csak minél több embert oda kell engedni a kabinet "navigációs asztalához". Ugyanakkor - tette hozzá a miniszterelnök - nekünk is nehéz kitalálni, miképp beszéljünk tízmillió olyan emberhez, aki megszokta, hogy "készen kapja meg" Magyarországot.

- Az egészségügyi reform lényege, az átalakítások magva már rendben van - mondta a miniszterelnök, aki szerint nem kell attól tartani, hogy a reform következtében különböző viták robbannak ki - például a várólistáról.

- Eddig is volt várólista, csak épp az orvosok noteszében. Mi pedig arra törekszünk, hogy ne legyen jó beteg meg rossz beteg, csak beteg legyen, hogy mindenki ugyanazt az ellátást kapja - mondta. Leszögezte ugyanakkor: az egészségbiztosítás finanszírozásának átalakítása a reform része, és a kormány végig is csinálja.

Ugyanakkor a miniszterelnök üzent a koalíciós partnernek is, amikor arról beszélt, hogy az egészségügy átalakítása "egy rendkívül összetett folyamat", s az egy vagy több biztosító kérdését sem lehet csak fehéren feketén látni, illetve láttatni.

- Megoldást kell találni, nem pedig odamondogatni, hogy ilyen meg olyan a koalíciós partner. Inkább tessék kormányozni - jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

(2007.05.21. 11:04)

Nagy B. György - Népszabadság

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra