Kilép a házasságból a férfi, ha a nő megbetegszik

Esélyesebben végződhetnek a házasságok válással, ha a feleség súlyosan megbetegszik - derült ki az Iowa State Unversity egy nemrégiben publikált új tanulmányából.

A számítások szerint a feleség betegsége mintegy 6 százalékkal növeli a válás esélyét - ezzel ellenkezőleg a férj egészségének romlása egyáltalán nem növeli a válás esélyeit. A kutatók több mint 2700 házasság alakulását figyelték két évtizeden keresztül: ezen időszak kezdetekor legalább az egyik fél 51 éves múlt.

A húsz év elteltével a megfigyelt házasságok 32 százaléka végződött válással, míg 24 százalékukban az egyik házastárs elhunyt. A válások a fiatalabb párok esetében gyakoribbak voltak, értelemszerűen az idősebbek esetében a párok együttmaradtak a halál bekövetkeztéig.

A legnagyobb mítoszok a házasságról

A nemzetközi felmérések szerint világszerte a házasságok közel fele válással végződik. Magyarázhatjuk ezt a változó szociológiai környezettel vagy az átalakuló normákkal, a pszichológusok szerint azonban a háttérben néhány makacs hiedelem is állhat. Tudjon meg többet, kattintson!

A kutatást vezető Dr. Amelia Karraker elmondása szerint a betegség megnehezíti a párok életét, anyagilag különösképpen, ez pedig váláshoz vezethet. Az egészséges házastársnak ugyanis nemcsak gondoskodnia kell párjáról, hanem a háztartást is vezetnie kell, mindeközben még pénzt is kell keresnie. Karraker szerint "különbség van aközött, ha annyira nem vagyunk jól, hogy nem tudunk főzni és hogy effektíve szükségünk van valakire, hogy etessen minket, ez ugyanis teljesen megváltoztathatja a házasság dinamikáját".

Ráadásul nemcsak a pénzügyi megterheltség lökheti közelebb a feleket a váláshoz, hanem a gondoskodás minősége is. A feleségek javarészt kevésbé voltak elégedettek a férjek gondoskodásával. A kutatást azt mondja, hogy a férfiak (és kifejezetten az idősebb férfiak) nincsenek arra szocializálva, hogy másról gondoskodjanak.

A nők súlyos betegsége váláshoz is vezethet

A nők súlyos betegsége váláshoz is vezethet


"Amikor az egészségünk és az életünk a tét, át tudjuk értékelni azt, hogy mi számít életünkben és mi nem" - állította a szakértő. A kutatás ugyanakkor arra is rámutat, hogy a nők betegségük következtében a házasság egészségjavító és -stabilizáló hatásainak is búcsút mondhatnak. Mindez sajnálatosan csak rámutat a betegebb emberek eshetőségére: a betegséget ugyanis nemcsak depresszió, hanem akár válás is kísérheti, mindezek mellett pedig barátaik száma is csökkenhet, aminek még rosszabb lelki, sőt fizikai állapot lehet a kísérője.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

március 16. - március 22.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
13 300
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+17, +22 °C
Minimum:
+3, +8 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a napos időben gyorsan melegszik a levegő, csapadék nem várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag