Jelek, hogy egy szociopatával randizunk

HáziPatika

A szociopaták folyamatosan terrorizálják a környezetüket, ám ezt nem könnyen látható, érzékelhető módon teszik. Éppen ezért nehéz felismerni, ha szociopatával van dolgunk.

A Health. com életmódmagazin újságírója majdnem két évig élt egy olyan kapcsolatban, amelynek már alapjai is hazugságokra épültek. Nem volt egyszerű feladat összeraknia a jeleket, de végül rájött, hogy egy szociopatába szerelmes.  A nő a hasonló helyzetben élőknek szeretne segíteni azzal, hogy leírja, melyek azok az intő jeleket, amelyeket felismerve jobb, ha kilépünk a kapcsolatból. 

Rendkívül karizmatikusak

A szociopaták általában rendkívül magabiztos és karizmatikus személyiségek. Elhiszik magukról, hogy jobbak és tehetségesebbek mindenki másnál, és úgy gondolják, joguk van megkapni bármit, amit csak szeretnének.

Céljaik eléréhez gyakran alkalmaznak szóbeli vagy fizikai erőszakot
Céljaik eléréséhez gyakran alkalmaznak szóbeli vagy fizikai erőszakot

Gyorsan haladnak a párkapcsolatokban

A második randin már a házasságról beszélgetnek, néhány hét múlva pedig már az összeköltözést erőltetik. Egy hónap elég ahhoz, hogy örök szerelmet ígérjenek.

Folyamatos hazudozá

A szociopatáknak a hazugság olyan, mint a levegővétel, hozzátartozik az életükhöz. Mivel azonban rendkívül jól tudnak kommunikálni, nagyon nehezen lát át az ember rajtuk. Az újságíró szemléltetésül egy példát is felhozott: "Hét hónapja jártunk együtt, mikor e-mailt kaptam egy idegen nőtől. A levélben fotók voltak és screenshotokat beszélgetésekről. A képeken ott volt a párom ezzel az ismeretlen nővel, és a beszélgetések is közöttük zajlottak, meglehetősen intim hangnemben. Mindezek után én mégis a páromnak hittem. Mikor ugyanis számon kértem, gondolkodás nélkül előállt egy tökéletes sztorival. Mélyen legbelül azonban úgy éreztem, a nő az igazat írta."

A lelki erőszak jelei - részletek!

Nem osztozkodnak

Minél mélyebbé válik a párkapcsolat, annál jobban eltávolodunk a legközelebbi barátainktól is. A szociopaták paranoiásak. Nem akarják, hogy rajtuk kívül bárki mással is kapcsolatot tartsunk - legyen az akár család, akár családtag. Partnerüket gyakran egy játékszerként kezelik, amelyet a saját tulajdonuknak tekintenek.

Bűntudatot keltenek

Céljaik elérése érdekében előszeretettel keltenek bűntudatot a másikban, miközben magukat áldozatnak állítják be. 

Szóban vagy fizikailag bántalmaznak

Céljaik eléréséhez gyakran alkalmaznak szóbeli vagy fizikai erőszakot. Még egy példa: "A párom gyakorlatilag egy élő boxzsáknak használt. Folyamatos alázásokkal, bántásokkal egyszer aztán végleg megtört, és olyanná váltam, amilyen barátnőt szeretett volna: aki mindenre mindig gondolkodás nélkül igent mond. Igen, akkor szexelek veled, amikor csak akarod. Igen, akkor is elmegyek veled egy eseményre, ha hulla fáradt vagyok az egész napos munka után. Megtanultam, hogy folyamatosan figyeljem az arckifejezését és az aktuális hangulatát, és húzzam meg magam, ha nem nem akarok megint bajt."


Örülnek a másik kárának

"Emlékszem egy konkrét esetre, mikor a párom mutatott egy videót, amelyben egy gyereket bántalmaztak. Szerinte ez vicces volt."

Forrás: www.health.com

Értékelje a cikket!

Tisztelt Doktor Úr/ Doktornő! Megerősítést szeretnék kérni Öntől, hogy a párom szociopata-e? Pár dolgot felsorolnék, ezekből talán tudnak válaszolni a kérdésemre. - Mikor rajtakaptam, hogy más lányoknak írogat úgy, hogy sajnáltatja magát, letagadta, pedig egyértelmű volt, és még rám fogta, hogy miattam van, mert nem tettem semmit, hogy rajongjon értem. - Mikor előbb elaludtam, direkt felkeltett többször is, és rá 5 perce ő nyugodtan aludt már. Ez többször is előfordult, hiába kértem, hogy ne tegye... - Élcelődött rajtam, mert szerinte az vicces, észre sem véve, hogy ezzel bánt. - Ha nekem volt problémám, ő ezt nem tudta kezelni, ideges lett, felháborodott, és röviden lezárta a beszélgetést. - Sajnáltatta magát, ha valamit el akart érni. - Folyamatosan magát dicsérgette, engem próbált ostobának beállítani. - Mások előtt bűbájos, illemtudó. - Ha valami nem érdekli, egyszerűen nem figyel az emberre, telefonját nyomkodja. - Felépíti az életét, aztán lerombolja, majd megint felépíti és megint lerombolja. - Hosszútávú tervei nincsenek - Sportokban keresi a fokozott veszélyhelyzeteket, rosszullétig képes sportolni. - Otthon bezárva érzi magát. - Irracionális elképzelései vannak, mindig mást szeretne. - Csekkeket nem adja fel, csak mikor már felszólítást kap, tilos helyeken parkol, nem fizet parkolót. - Alkoholban nem ismer mértéket. - Szexben inaktív, passzív, érzelemmentes. - Amikor visszasírta magát, csak addig tartott, amíg azt nem hitte, hogy biztonságban van. - Szüleit, testvérét is hátráltatónak tartja, pedig segítőkészek. Kihasználja őket is. Ellenben távolabbi emberekkel bűbájos, nyájas, és még sorolhatnám. Előre is köszönöm válaszát!

Kedves Katalin! Távdiagnózist nem szoktunk kiadni. Amit leírt, az roppant megterhelő és kellemetlen lehet az Ön számára, párja kimeríti a tisztességtelen, felelősséghárító viselkedés kritériumait. Nagyon megértem, hogy ettől Ön szenved,...

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+24, +29 °C
Minimum:
+16, +21 °C

Hazánkban kedden délelőtt a változó felhőzet mellett több órás napsütésre van kilátás.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag