Erre vágynak a férfiak és a nők

A férfiak és a nők is más szempontokat figyelembe véve választanak maguknak párt.

Párválasztás során a férfiak és a nők is más-más szempontok alapján válogatnának a jelöltek között. Több korábbi, nemi preferenciákkal foglalkozó kutatás szerint a férfiaknál fontosabbak a külső jegyek, míg a nőknél ez sok esetben másodlagos a férfiak nyújtotta anyagi biztonság mellett. Ez a különbség számos országban és kultúrában megfigyelhető és a társadalmi szerepek egyfajta evolúciós folyamataként magyarázható, amely szerint a fizikailag vonzó nő és az erős, magas társadalmi rangú férfi utódai is jobb esélyekkel indulhatnak az életben.

Társkeresés: a férfiak 80 százalékát két dolog érdekli A lényeg, hogy az érzelmek elsöprőek legyenek - akkor már jó lesz a kapcsolat is. Ennek a tévedésnek elsősorban a férfiak esnek áldozatul. Párterápiával foglalkozó szakemberek több racionalitást javasolnak társkeresésnél. Kattintson a részletekért!

Egy párkapcsolatokat vizsgáló hipotézis, az úgynevezett társadalmi szerep-elmélet szerint a férfiak és nők párválasztási preferenciáit az is alapvetően határozza meg, hogy milyen társadalmi csoportba tartozónak érzik magukat. De a nemi egyenlőség korában, a nő már a saját életszínvonalának fenntartására egyedül is képes, számít-e még mindig, hogy mennyit keres a férfi? Illetve számíthat-e a férfi számára, hogy milyen a nők fizetése? Ennek járt utána egy friss kutatás.

Számít, hogy mennyit keres a férfi?

A kutatást végző Lingshan Zhang és munkatársai számos nemzet bevonásával vizsgálták meg, hogy általánosságban mit várnak el partnerüktől a férfiak, és mit a nők. Több mint 2000 nő és 900 férfi töltött ki egy párválasztási preferenciákat taglaló kérdőívet, amelyben értékelniük kellett bizonyos képességeket és tulajdonságokat a másik nemben. Számot adhattak például arról, mennyire tartják vonzónak, ha a párjuk például ügyes szakács, rendben tartja a lakást, érzelmileg stabil, anyagilag rendezett, intelligens, vagy szereti a gyerekeket. Ezeket a pozitív tulajdonságokat fontossági sorrendbe is kellett rendezniük. Azt is megvizsgálták, hogy a kitöltők országában milyen mértékben érvényesül a nemi egyenlőség, illetve hogy egy egyedülálló nőnek mennyivel nehezebb a mindennapokban, mint egy férfinak.

A férfiak és a nők is más tulajdonságokat tartanak fontosnak párválasztáskor. Fotó: Getty Images
A férfiak és a nők is más tulajdonságokat tartanak fontosnak párválasztáskor. Fotó: Getty Images

Az eredmények azt mutatják, hogy a női és férfi párválasztási preferenciák továbbra sem változtak. Vagyis a nőkek fontosabb a partner társadalmi pozíciója és keresete, míg a férfiaknál jelentősebb szerepe van a külső tulajdonságoknak. Viszont nem csak a férfi várja el a párjától, hogy ügyes legyen a konyhában: a háztartáshoz köthető - főzés, takarítás, gyereknevelés - tulajdonságokat a két nem nagyjából ugyanolyan arányban tartotta fontosnak.

Azokban az országokban, ahol nagyobb az egyenlőség a nemek között, a férfiakat és a nőket is kevésbé érdekli, hogy mennyire van megtömve jövendőbeli partnerének a pénztárcája. Ez érthető, hiszen a jó keresetű nők kevésbé kiszolgáltatottak a párjuk anyagi helyzetének

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra