Előre kiszámítható a későbbi válás?

Az iskolai évkönyvben boldogtalan arccal megörökített gyerekek ötször nagyobb eséllyel válnak majd el, mint mosolygó társaik. Az egyesült államokbeli DePauw Egyetem kutatói több száz kalendárium feldolgozásával jöttek rá az összefüggésre.

Sőt, születésnapi képeket is megvizsgáltak, hogy ellenőrizzék: azok is olyan pontossággal mutatják-e a későbbi válást, mint az iskolai fotók.
A későbbiekben házasságukban maradó egyének szélesebben és barátságosabban mosolyogtak az iskolai képeken, míg az elválók szájának sarka legföljebb csak egy kicsit görbült felfelé. Az amerikai szakértők arra kerestek választ, hogy az évkönyves portrék képesek-e "megjósolni" az ábrázolt személyek mostani élethelyzetét, illetve jövőjét.

Matthew Hertenstein, az indiana állambeli egyetem professzora megmérte a fotókon szereplők külső érzelemnyilvánítási jeleit. Egy cikkben, ami a Wall Street Journal című lapban jelent meg, úgy fogalmazott, hogy a nem mosolygó fiatalok később legalább ötször akkora eséllyel válnak el, mint azok, akik akkor és ott boldognak tűntek.

A széles mosoly mércéjéül a száj sarkait felhúzó izom, az orbicularis oculi szolgált - ugyanez felelős a "mosolygó" szemekért is. Az eredmények szerint a későbbi elváltak általában nem mosolyogtak, vagy ha igen, az igazából nem érintette azt a bizonyos izmot, ami álmosolyról árulkodik.

Aki nem mosolyog, el fog válni?

Aki nem mosolyog, el fog válni?


Az önismereti könyvszerzőként is ismert pszichológus csapatával együtt olyan évkönyveket vett górcső alá, melyekben ma 55 éven felülieket örökítettek meg gyermekként vagy kamaszként. A kutatás részeként 2009-ben közzétettek egy értekezést a Motivation and Emotion című szakfolyóiratban, amelyben azt taglalták, hogy az érettségi tablóképek és a gyermekkori születésnapi képek éppolyan hatékonysággal jelzik előre a későbbi válást, mint az évkönyvek.

Egy másik vizsgálat szerint, amelyet LeeAnne Harker és Dacher Keltner végzett 2001-ben, az évkönyves fotók azt is megjósolják, hogy harminc esztendővel később valaki boldog lesz-e, vagy inkább negatív érzések uralják az életét.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Inkontinencia: kinek segít a lézeres műtét?Inkontinencia

Inkontinencia: kinek segít a lézeres műtét? A kezelési módok között akad hatékony, gyors és kíméletes!

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
0, +6 °C
Minimum:
-6, +1 °C

Hazánkban kedden délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég, helyenként kisebb havazás, a Dunántúlon gyenge havas eső, eső alakulhat ki.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag