"Az ágyban és az életben is parancsolgat!"

Vajon mennyire számít, hogy egy kapcsolatban ki hozza a fontos döntéseket? És mi történik, ha az egyik félnek elege lesz az alárendelt helyzetből, és változtatni akar?

Szakértőnk, Bede Zsuzsa szexológus és pszichológus az alábbi olvasói kérdésre válaszolt: "A férjemmel a főiskolán találkoztunk, és azonnal egymásba szerettünk. Természetes volt mindkettőnk számára, hogy összeházasodunk, együtt élünk. Diplomázás után elhelyezkedtünk, jó beosztásban, jó fizetésérért dolgozunk. Egyenlőnek tekintettük egymást, legalábbis egy ideig. Mostanában azonban megváltozott a helyzet. A férjem - bár gyöngéd és kedves -, szereti, ha a dolgok úgy alakulnak, ahogy azt ő akarja. Ő dönti el, hova menjünk nyaralni, kivel járjunk össze, és mit csináljunk esténként. Milyen filmet nézzünk meg, mikor látogassuk meg a szülőket. Döbbentem veszem tudomásul, hogy mindig az ő akarata érvényesül.
Nem tagadom, régebben ezt férfiasnak találtam, és szerettem a határozottságát, mert védelmet és szeretetet éreztem mögötte. Így volt ez a szexben is, szenvedélyesen szeret, de csak akkor, ha ő kezdeményez.

Ha viszont nekem támad kedvem a szexhez, akkor durván visszautasít, és ez engem nagyon zavar. Mintha nekem nem volna jogom kezdeményezni, mintha én nem diktálhatnék a kapcsolatban. Persze az esetek többségében - különösen, ha a szexről van szó - kapcsol, és úgy egy óra múlva ő közeledik, de ez persze már nem ugyanaz. Most jutottam el arra a pontra, hogy nem bírom ezt. Pedig jó vele, soha nem szeretett senki ilyen szenvedéllyel, de már elegem van abból, hogy mindig irányítson. Több önállóságra van szükségem és több felelősségre. Csakhogy tartok attól, ezt a férjem nem fogadja majd el. Miért utasít vissza a férfi a szexben? Mi rejtőzik a kétségeim mögött? Hogy lehet változtatni a helyzeten?

A szakértő válasza

Általában az ilyen típusú férfira mondják, hogy egoista, önző fráter. A csavar a dologban az, hogy mindig is ilyen volt, nem ő változott meg, nem ő játszotta meg magát, hogy beleszeressen, hanem ön változott meg, és jött elő az érzékenysége.

Bizony, a "határozott, kezdeményező, szenvedélyes" jelző egy házasságban már mást jelent. A kérdésre, hogy miért utasítja vissza a szexben, sok lehetséges választ tudok sorolni: mert nem tartja vonzónak, mert fáradt, mert fontosabb dolga van, mert valami miatt csökkent a libidója, mert szorong, fél a helyzettől, a feltételezett kudarctól.



A maguk esetében viszont én is arra gondolnék, hogy neki az a fontos, hogy ő kezdeményezzen. Hát már micsoda dolog, hogy egy nő direkt módon akarja a szexet? Ez a férfiak dolga - mármint a macsók fejében, akikre nem igazán jellemző az empátia. Pedig az egyik esélye, hogy javítson a helyzetén, ha eléri, hogy a férjével érdemben tudjanak a problémáiról beszélgetni. Hogy végre ő is hallgassa meg önt, és értse meg azt is, hogy akár el is veszítheti a feleségét, ha minden a régiben marad.

Azt gondolom, ha a szándék is megvan benne, jó jel. Persze, ez még nem jelenti feltétlenül azt, hogy változtatni is tud változtatni a viselkedésén, de legalább el lehet indulni, akár párterápia segítségével. A kapcsolatuk másik útja az, hogy maga rádöbben, hogy szereti őt, gyereket szeretne tőle, és mivel ilyennek ismerte meg, képes is ilyennek elfogadni. De ezt az utat csak akkor válassza, ha biztos abban, hogy ez a saját döntése, nem pedig a félelem a vezérli.

Névjegy: Bede Zsuzsa

Klinikai szakpszichológus, szexuálpszichológus, 1983-ban végezte el az ELTE pszichológia szakát. Dr. Lux Elvira és Dr. Buda Béla tanítványaként már 1984-ben szexuálpszichológusi oklevelet szerzett, majd 1987-ben klinikai szakpszichológusi szakvizsgát tett. Felnőttekkel és tinikkel is foglalkozik, elsősorban érzelmi és párkapcsolati kérdésekkel, lelki problémákkal keresik fel az életükben elakadt páciensek.
A Szex és Párterápiás Egyesület alelnöke.
Weboldala: www.szexhelp.hu

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Betegség, amely minden nőt érinthetInkontinencia

Betegség, amely minden nőt érinthetFőleg szülés után érinti a nőket, de bárkinél felléphet

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Végbélvérzés

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Mindenki megrémül, ha a vécépapíron vért vesz észre

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Beteghang

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Brjeska Dóránál 2013 őszén diagnosztizáltak áttétes mellrákot

A nátha gyógynövényes kezeléseNátha

A nátha gyógynövényes kezeléseNagyon sok gyógynövény van, amelyet bevethetünk, hogy felvegyük a harcot

60 felett így kell sportolniSport

60 felett így kell sportolniBár csökken az állóképesség és az izomerő, mégis fontos, hogy továbbra is sportoljunk

Otthoni megoldások orrfolyásraOrrfolyás

Otthoni megoldások orrfolyásraA jelenség oka a hideg, a megfázás, illetve az influenzavírusok

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyAnyajegy

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyMiért fontos a rendszeres szűrés?

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
0, +6 °C
Minimum:
-2, +3 °C

Hazánkban szerdán délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég a Dunántúlon havazás, másutt havas eső, főleg keleten eső is várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag