Új dolog derült ki a boldogságról

Akkor sem leszünk boldogabbak életünk során, ha jól tanulunk, jó jegyeket szerzünk és egyetemre járunk. Ezek nélkül is lehetünk boldogok. A számok nem hazudnak.

A tanulmány már csak azért is meglepő, mert a kutatást folytató Warwick's Medical School szakértői sem gondolták volna, hogy erre a konklúzióra jutnak összegyűjtött adataikból. Mindeddig úgy vélték, egyértelmű kapcsolat van a mentális problémák és az iskolázottsági szint között. Az iskolázatlanságot alacsonyabb keresettel, rosszabb körülményekkel, bűnözéssel, alkoholizmussal és droghasználattal kötötték össze.

Az új tanulmány szerint azonban az emberek iskolázottsági szintje nem járult hozzá ahhoz, hogy boldogabbak legyenek, vagy ahogy a tanulmány fogalmaz: "jó mentális egészségnek örvendjenek". Ez azért is lehet, mert attól, hogy valaki nem jár iskolába, még lehet jó munkaetikája és érkezhet olyan környezetből, ahol nagyon jól kidolgozott társadalmi támogatórendszer vette körül. Az emberek ugyanis jobban boldogulnak bármilyen problémával, ha vannak segítőik, ez például az afro-karibi közösségekben tapasztalható nagyon erősen.

A diploma megszerzése nem garantálja a boldogságot

A különböző statisztikák és a népesség nyilatkozatai alapján Dánia a legboldogabb ország a Földön - és ennek nemcsak szociológiai okai vannak. Egy most megjelent kutatás szerint minél közelebb van egy nemzet géntérképe a dánokéhoz, annál elégedettebb lesz. A részletekért kattintson! A jó mentális egészség ugyanis nem azt jelenti, hogy kevesebb problémánk van, hanem azt, hogy jobban tudunk boldogulni a felmerülő problémákkal. Az pedig, hogy jó jegyeink vannak az egyetemen, jelenthet jobb munkalehetőségeket és jobb keresetet is, de ez önmagában nem elég ahhoz, hogy jobban kezeljük magánéleti problémáinkat is.

A Warwick's Medical School kutatócsoportja mintegy 17 ezer brit felnőttel kapcsolatos egészségügyi felmérést vizsgált át, összevetette ezeket iskolázottsági és kereseti adatokkal. Végeredményként pedig az jött ki, hogy a rossz mentális egészség nem függ össze az iskolázottsággal. "Ha az alacsony iskolázottság velejárói a mentális problémák, úgy vélnénk, ez fordítva is igaz, pedig nem. Meglepő módon sokkal nagyobb az esélye a mentális jólétnek az afrikai, afrikai-karibi, indiai és pakisztáni etnikumi csoportok között" - mondta el Sarah Stewart-Brown profeszor, a tanulmány szerzője.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra