Orbán: aki a piacról nem kap munkát, kap az államtól

A koronavírus-járvány hazai kitörése óta mintegy 51 ezer magyar veszítette el a munkáját. Az ellenzéki pártok képviselői főként ezzel kapcsolatban kérdezték Orbán Viktor miniszterelnököt. Mutatjuk a kormány terveit és lépéseit.

Törvényi kötelezettségének eleget téve Orbán Viktor azonnali kérdésekre válaszolt az Országgyűlés plenáris ülésén hétfőn - írta meg az Index . A fő témák közé tartozott a munkanélküliség, a munkahelyteremtés és a vállalkozók helyzete.

Újra kell tervezni Magyarországot

Egy válság sok esetben veszélyt és lehetőséget is jelent - mondta Mesterházy Attila, MSZP-s országgyűlési képviselő, hozzátéve, ő most a lehetőségekről szeretne beszélni. Mint mondta, Magyarország újratervezése, az önellátásra és egy új gazdasági szerkezetre való átállás segíthetne igazán a jelenlegi, koronavírus okozta helyzetben. A felvetéssel Orbán Viktor egyetértett, és úgy fogalmazott, a válság valóban lehetőséget adott, és számos, korábban lezártnak hitt kérdés nyílt újra. Megemlítette, hogy a kormány kész arra, hogy egyeztessen az ellenzéki párttal a magyar gazdaságpolitika jövőjéről. Mesterházy azt javasolta, hogy hozzanak létre egy jövőbizottságot vagy valami hasonlót, amely akár több évtizedes távlatban is elemezné a kockázatokat. A javaslatot a miniszterelnök elfogadta. A labdarúgásban is az a fontos, hogy oda fussanak, ahol a labda lesz, nem oda, ahol van - hozta fel példaként Orbán.

koronavírus koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus munkanélküliség, koronavírus munkahely, koronavírus álláskereső támogatás, koronavírus vállalkozók
Orbán Viktor miniszterelnök azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Mi lesz a munkanélküliekkel?

A koronavírus-járvány elleni védekezés első szakasza hamarosan lezárul, ezért a kijárási korlátozások helyett új szabályokat fog megalkotni a kormány, és fokozatosan újraindítható lesz az élet - mondta Orbán Viktor miniszterelnök múlt héten. A részletekért kattintson ide!

A munkanélküliség kérdése egy nagyon fontos témakörré vált napjainkban, a koronavírus-járvány miatt ugyanis rengetegen maradtak állás nélkül. Emiatt Keresztes László, LMP-s országgyűlési képviselő arra volt kíváncsi, vajon a helyzetre való tekintettel meghosszabbítják-e az álláskeresési járadékot, illetve növelik-e annak összegét. A miniszterelnök ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy aki elveszíti az állását, az három hónapig munkanélküli segélyt kap, ha pedig ez lejár, nem lesz olyan ember Magyarországon, aki ne kapna állásajánlatot valamely munkáltatótól vagy az államtól. A munkahelyteremtéssel kapcsolatban pedig azt mondta, nincs “B forgatókönyv”, csak “A”, és ezt fogják megvalósítani. Megemlítette továbbá, hogy 2010-ben még 12 százalék volt a munkanélküliség aránya Magyarországon, a koronavírus itthoni megjelenése előtt pedig 3,3 százalék.

Elhangzott még az is, hogy a koronavírus okozta válság miatt nehéz helyzetbe került vállalkozóknak 50 milliárd forintos alapot nyitottak. Ha ez kifogy, újratöltik - fűzte hozzá Orbán Viktor.

WHO: nincs bizonyíték rá, hogy a gyógyult koronavírus-fertőzöttek nem fertőződhetnek újra - a részleteket olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkében!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra