Ne csak a koronavírus miatt figyeljünk erre

A koronavírus folyamatos terjedésével egyre többet foglalkozunk azzal, hogy óvintézkedéseket tegyünk a munkahelyünkön is, és jobban odafigyeljünk a higiénés szokásainkra annak érdekében, hogy ne fertőzzük meg egymást. Egyes alapszabályokat azonban nem csak a koronavírus-járvány miatt ajánlott betartani.

Egyre több cég hoz rendkívüli rendelkezéseket a koronavarus-járvány megfékezésére, például kötelezően előírják az otthoni munkavégzést és korlátozzák a munkavállalók utazásait. Ám ha nap mint nap bejárunk dolgozni egy közös irodába, akkor általánosságban is, de fertőző betegségek idején még inkább érdemes odafigyelni a higiéniára, mert a leggondosabban takarított munkahelyen is számtalan olyan baktériumforrással találkozunk, amelyekre nem is gondolnánk.

"Náthásan, betegen, légúti vagy emésztőszervi megbetegedéssel, ha csak lehet, maradjunk otthon. Sokan nem tudnak róla, de egy teljesen egészséges ember is számos kórokozót hordozhat, amely a szervezetéből kikerülve - például egy mikroszkopikus méretű székletszennyeződéssel - megbetegíthet másokat. Így okozhat fertőzést a heves hasmenéssel járó rota-, a noro- és a calicivírus, illetve a szalmonella és a kólibaktérium is" - hívta fel a figyelmet dr. Tordai Bertalan, a Budai Egészségközpont foglalkozás-egészségügyi szakorvosa. Ezenkívül különböző tárgyak felületére kerülve sokféle légúti vírus, például az influenzavírus is tovább terjedhet. Ezért fontos átgondolni és tudatosítani, hogy melyek azok a közösen használt dolgok, illetve melyek azok a pontjai az irodának, amelyek melegágyai lehetnek a különféle baktériumoknak.

koronavírus, kórokozók, koronavírus munkahely,
Íróasztalunk és a közösen használt eszközök is tele lehetnek kórokozókkal. Fotó: Getty Images

Út a munkaállomásig

A tömegközlekedési eszközök kapaszkodóitól kezdve az irodaépület bejárati ajtaján át a liftgombokig, kilincsekig és kulcsokig minden olyan tárgyon rengeteg kórokozó telepedhet meg, amelyet a munkaállomásunkhoz való eljutásig kénytelenek vagyunk megfogni. Egyes kórokozók akár fél napig is fertőzőképesek maradnak, ezért sose felejtsünk el először kezet mosni , mielőtt munkához látnánk.

Kórokozók az íróasztalon

Koronavírus: így hatékony az otthoni munka - kattintson!

Nézzünk körül az íróasztalunkon! A számítógép billentyűzete, az egér felülete, a mobiltelefon, a töltő, de még a belépőkártyánk műanyag tokja is azon tárgyak közé tartozik, amelyeket a leggyakrabban megérintünk, így felületükön és réseikben hemzseghetnek a kórokozók. Ha olykor eszünk is az íróasztalon, a kisebb ételmaradékokon még a penészgombák is megtelepedhetnek. Érdemes egy csomag fertőtlenítő- vagy tisztítókendőt tartani a fiókunkban és időnként áttörölni ezeket a felületeket.

Közösen használt eszközök

Ha már a kezünkben van a fertőtlenítőkendő és végeztünk a saját asztalunk rendbetételével, diszkréten törölgessük le a közösen használt berendezéseket, például a fénymásolót, a kaputelefont, és az italautomata vagy a kávéfőző gép kapcsolóját is, amelyeken szintén elképesztően sok kórokozó található.

Kritikus pontok a mosdóban

"Nem lehet elégszer hangsúlyozni azt sem, hogy vécéhasználat után kezet kell mosni . Sajnos ezt sem mindenki tartja be, pedig nemcsak a mosdóhasználat után, hanem előtte is tanácsos kezet mosni, hiszen a legintimebb testrészeinkhez vagy az azzal érintkező ruhadarabjainkhoz nyúlunk ilyenkor" - emeli ki a szakértő. Bár egyre több helyen működik automatikus fertőtlenítés, a vécéülőkére inkább ne üljünk le, ha nem muszáj. Emellett a kórokozók gyűjtőhelye lehet még a vécéöblítő, a kilincs, a csap és szappanadagoló is, így azokat is rendszeresen fertőtleníteni, illetve cserélni szükséges.

Ebédszünet a konyhában

Legtöbbször az iroda teakonyhája ad helyet az ebédnek, ahol közösen használjuk a hűtőszekrényt, a vízmelegítőt, a mikrót, a mosogatót és az egyéb konyhai berendezéseket. Ezek fogantyúi, gombjai, valamint a mosogatószivacs és a törlőkendő szintén tele lehetnek kórokozókkal, bármilyen gondosan végzik is a rutintisztítást a takarítók. Időnként ajánlatos egy pár percet rászánni a leggyakrabban használt tárgyak áttörlésére, fertőtlenítésére. Lehetőség szerint használjunk saját bögrét, az evés előtti kézmosás pedig legyen természetes rutin - ahogy már a koronavírus-járvány miatt is számtalanszor hangoztattuk.

Kórokozók a levegőben

A munkahelyek közös helyiségeiben maga a levegő is fertőzött lehet. Elég egyetlen olyan munkatárs, aki náthásan, betegen jön dolgozni, máris végig fertőzheti az egész részleget. Emellett egy rosszul karbantartott légkondicionáló is okozhat csoportos megbetegedést. A munkáltató felelőssége, hogy rendszeresen tisztíttassa a klímaberendezést, és ezáltal ne telepedjenek meg a különféle kórokozók a szűrőkben. A munkatársak pedig azzal tehetnek a legtöbbet, ha betegen otthon maradnak, az irodában pedig - különösen járványveszélyes időszakban - gyakori szellőztetéssel és légfertőtlenítő spray használatával igyekeznek elkerülni a fertőzést.

A maradj otthon azt jelenti, hogy maradj otthon, mit nem lehet ezen érteni? - olvassa el társportálunk, az nlc.hu véleménycikkét a témával kapcsolatban!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, másutt eső valószínű, többfelé és nagyobb mennyiségű csapadék a Nyugat-Dunántúlon lesz. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Fronthatásra napközben nem kell számítani az előrejelzések szerint.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra