Luxus füleinknek

Egyre többen dolgoznak "open office" rendszerben, azaz egybenyitott irodában. Az ilyen berendezés előnyei mellett számtalan hátránnyal is kell számolnunk. Például a zajos környezettel.

Amikor több ember dolgozik egy helyen, sokkal nagyobb a zaj, többen beszélnek egyszerre, nehezebb koncentrálni, ezért egy jó fülhallgató, mely kizárja a környezet hangjait és kényelmes, valósággal "életmentő" lehet, legalábbis ami a munkát illeti. Ezért örült az egész szerkesztőség, amikor új fülhallgatókat tesztelhettünk.
Három típusú eszközt kaptunk: egy "bedugós" fülhallgatót, a Leveli in-t, a középső méretet, mely a fülre kívülről borul, a Level On-t, végül pedig a legnagyobb modellt, a Level Over-t. Kollégáink napokig tesztelték őket, majd pár mondatban leírták tapasztalataikat, ezek következnek most.

Robi, főszerkesztő: Mindhárom készülék láthatóan finom kidolgozású, minőségi termék. A fejhallgatók puha bőr fülpárnába mások mellett én is beleszerettem, a gyöngyházfehér szín pedig nagyon elegáns. A legnagyobb meglepetés akkor ért, amikor a fejhallgatókat feltéve elnémult a kinti világ, a korábban használt "kommersz" fejhallgatók ehhez képest minden zajt, zörejt átengednek. Így tehát elmondható, hogy szinte zajvédelmi eszközként védik fülünket a zavaró külső zajoktól, sőt, nyilván sokat segítenek abban, hogy kevesebb alkalommal fájduljon meg a fejünk a zajos környezetben.

A munkavégzést is elősegíti a magas fokú zajszűrés, hiszen így könnyebben elmélyedhetünk munkánkban, a kellemes zene mellett könnyebb a feladatokra koncentrálni. A hangerőt egyszerűen nem tudtam olyanra állítani, amely engem zavart volna, illetve kihallatszott volna a párnák mögül, így a szobában a többieket sem tudtam zavarni a kedvenc zenei stílusommal. Egyszóval ergonómiából jelesre vizsgáztak a Samsung fejhallgatói.

Samsung Level in: Ági, szerkesztő: Ő volt a legkevésbé meggyőző modell. Bár színe és formája szebb, mint a piacon kapható többi "bedugós fülhallgatónak", hangzása nem jobb, mint azoké, sőt nekem kimondottan dobozhangzást produkált. Helyes kis tokot adtak hozzá, és nagyon akartam őt szeretni, de nem sikerült.

Robi, főszerkesztő: A három közül az egyetlen, amit nem vennék meg. Valahogy már fizikálisan sem illettünk össze, a füle dugható apró hangszórók rendkívül szépek, de kissé kényelmetlenek voltak és mindig kiestek a füleimből. Ezen túl pedig bármilyen telefonnal vagy éppen számítógéppel próbáltam, nem sikerült belőle jó minőségű hangzást kihozni. Mindig fáradt, dobozból jövő hangokat kaptam csak, így a tesztnek hamar vége lett. Szerencsére a nagyobb testvérek elfeledtették az eredményt.

Samsung Level On: Ági, szerkesztő: Gyönyörű gyöngyházszíne és a bézs bélés, mely puha és impozáns, elsőre elvarázsoltak. Nem veszi körül a fülemet, hanem kívülről borul rá, de ez nekem még tetszett is, a legnagyobb, modellbe ugyanis sokszor beakadtak nagyobb fülbevalóim, itt ez nem történt meg. Nagyon kényelmes, fantasztikus a hangminősége, jól kizárja a külvilág zajait, megvenném.

Robi, főszerkesztő: Éppen az a fejhallgató, amit egy jó irodába szeretnék. Közepes méretű, extrém jól szól és még szép is. Nagyon kényelmes, könnyen állítható és hangja kifogástalan. Jól vezérelhető, egyformán pompásan szól telefonról hallgatott mp3-mal vagy számítógépen videólejtászás közben, de a zenei cd hangzásában sem találtam kivetnivalót. Egyértelműen ajánlott annak, aki minőségi, megfizethető árú fejhallgatót szeretne, amit az okostelefonjával is használhat.

Luxus füleinknek

Luxus füleinknek


Samsung Level Over: Ági, szerkesztő: No, ő volt az abszolút luxusélmény: a szín, a forma, a hangminőség: mintha egy gyönyörű luxusautóval lenne dolgom, mely fülhallgatóként született újjá. Mondjuk, tömegközlekedésen nem merném használni, mert túl szép: de otthon és munkahelyen tökéletes. Talán a Level On-nál említett "fülbevaló-probléma" miatt én őt inkább otthonra venném meg. De megvenném, az fix. Megmondom őszintén, hogy nagyon nehéz volt a tesztelés végén visszaadni.

Gergő, vezető fejlesztő: Engem a termék már a csomagolásával elbűvölt, a szokásos egyszerű, elegáns dobozban lapul a fejhallgató a tartozékaival. Külleme elragadó, nagyon prémium-érzést kelt a fehér-barna színösszeállítás. A füles nehéz, de nem zavaróan nagy a tömege, csupán érezni, hogy nem sajnálták belőle az anyagot. A szokatlanul nagy súly érthető, nagy akkumulátorok vannak benne a vezeték nélküli működéshez, a füles ugyanis nem csak vezetékes, hanem bluetooth kapcsolattal is használható. Elvileg NFC-s (near field communication), ami a párosítást könnyíti meg. Én gond és mindenféle varázslás nélkül össze tudtam kapcsolni a Samsung Galaxy S4-es mobiltelefonommal.

A fülest felvéve nekem feltűnő volt, hogy mennyire kizárja a külvilág hangjait. Elvileg képes aktív zajcsökkentésre a beépített mikrofonjainak köszönhetően, de én csendesebbnek, szebb hangúnak éreztem ezt a funkciót kikapcsolva. A fülre pontosan, szorosan illeszkedik, de hosszabb viselés után sem kényelmetlen, nem meleg, nem szorít, egyszerűen nagyon jó. A hangja gyönyörű és tiszta minden tartományban, halkan és maximális hangerőn is, nyoma sincs a torzításnak. A hangerőt szabályozni a füles oldalának simogatásával lehet, itt egyébként nem csak a hangerőt vezérelhetjük, de a számok között is lépkedhetünk, illetve a megfelelő kézmozdulatokkal megállíthatjuk és elindíthatjuk a lejátszást, valamint hangvezérlés bekapcsolására is képes. Összességében egy nagyon jól összerakott prémium terméket próbálhattam ki. Elsőre borsosnak tűnhet az ára, ám utánanézve hamar kiderül, hogy kategóriájának egyik legolcsóbbika. Ha lenne ennyi felesleges pénzem, már nem lenne... :-)

Hajni, újságíró: Bevallom, ez volt az első alkalom, hogy egy csúcskategóriás fejhallgató "társaságát" élvezhettem, és titkon abban reménykedem, hogy nem ez volt az utolsó. Noha egyelőre nincs információnk arról, itthon milyen áron kerül a boltokba, azt azért sejtem, hogy nem leszek az első vásárlók között. Sajnos. De hogy miért venném meg mégis? Hát ennek több oka is van. Szerelem volt első látásra, no meg első hallásra - pont úgy néz ki, és azt a hangélményt nyújtja, amit az ember elvár egy ilyen modelltől. A kifinomult stílus meglepő kényelemmel párosul - a zenei élmény - a mély, tiszta hangzás -, amit nyújt , egyszerűen elsodor. Olyannyira, hogy néha le kellett tennem, hogy az aznapi munkámat valóban el tudjam végezni.

Zajszűrőként is jól vizsgázott - ebben a pár napban igencsak leredukálódott a verbális kommunikáció a szobában ülő kollégákkal (persze rátalál az ember más kommunikációs csatornákra). Nyitott, nagy légterű irodákban kiváló munkaeszköz lehet - a fontos kérdések megvitatására ott van a céges levelezés.

Robi, főszerkesztő: A csúcs. Otthonra csakis ilyet, mert ha feltesszük, nem egyszerűen megszűnik a külvilág és azonnal relaxálni tudunk, hanem korábban nem ismert hangzást kapunk. TV, rádió, a telefonról lejátszott zene, vagy a hifitorony cd lejátszója egyformán szeretni, de ami az igazi csúcs benne, az a Bluetooth kapcsolat. Vezeték nélkül jöhetünk-mehetünk, akár tornázhatunk is a TV előtt, a vezeték okoztat kötöttségek nélkül. Utcára azonban már nem tudom elképzelni, pedig mindent tud, ami az okostelefonunk irányításához kell. Meg persze attól is tartanék, hogy valaki lekapja a fejemről és elszalad vele.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
0, +6 °C
Minimum:
-3, +2 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég, többfelé várható csapadék.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag