Légi közlekedés: több millióan veszíthetik el állásukat

Idén az egy évvel korábbihoz képest felére csökkenhet a légi utasok száma Európában. Emiatt 6,7 millió, a légiközlekedéshez kapcsolódó állás szűnhet meg a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) friss becslése alapján. Magyarországon is több tízezren veszíthetik el az állásukat.

A koronavírus-járvány sok iparágat súlyos válságba taszított, ezek közé tartozik a légi közlekedés is . A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség márciusban még azt becsülte, hogy a 2019-es szinthez képest 46 százalékkal csökken a teljes éves utasforgalom a kontinensen, 76 milliárd dollárral kevesebb bevételre tesznek szert a légitársaságok, valamint 5,6 millió, a légi közlekedés által támogatott állás kerül veszélybe. Rafael Schvartzman, az IATA Európáért felelős alelnöke egy csütörtöki videokonferencián viszont már arról beszélt, hogy tovább romlottak a kilátások. Most 55 százalékra becsülik a teljes éves csökkenés mértékét az utasforgalomban, 89 milliárd dollárra kevesebb bevétele lehet a légitársaságoknak az egy évvel korábbihoz képest, és 6,7 millió olyan állás került veszélybe, amelyet a légi közlekedés támogat egyéb szektorokban.

A koronavírus-járvány így alakítja át a munkaerőpiacot A koronavírus-járvány miatt folyamatos változásban van a világ munkaerőpiaca: egyre többen veszítik el az állásukat, miközben bizonyos pozíciók kifejezetten keresettek lettek. De tényleg olyan rossz a helyzet, mint azt sokan hiszik? Korábbi cikkünkben ezt taglaltuk.

Iparági szakértők szerint a jövő is bizonytalan. Rafael Schvartzman kifejtette, hogy egyelőre senki nem tudja, mikor indulhat újra a légi közlekedés, de az európai szervekkel együtt már megkezdték a tárgyalást azért, hogy az később koordinált legyen az unión belül. Fontosnak nevezte azt is, hogy helyreállítsák a bizalmat az utasokban a légi közlekedés iránt. "Ezt az egészségügyi intézkedések is befolyásolják, amelyek viszont a jegyárakra is hatással lesznek, mert várhatóan a gépek fedélzetére kevesebb embert engednek majd fel" - jegyezte meg.

A Lufthansa repülőgépei parkolnak a frankfurti repülőtéren. Fotó: Getty Images
A Lufthansa használaton kívüli repülőgépei parkolnak a frankfurti repülőtéren. Fotó: Getty Images

Magyarországon a háromszáz légitársaságot tömörítő szervezet szerint 53 százalékkal, 9 millióval csökken az idén az utasok száma az egy évvel korábbihoz képest, a légitársaságok 1,1 milliárd dollárral kevesebb árbevételt érhetnek el ezen a piacon, és 38 ezer, a légi közlekedés által támogatott álláshely szűnhet meg. A Budapest Airport csütörtökön be is jelentette, hogy csoportos létszámleépítést hajt végre.

Budapesten évekig nem áll helyre a korábbi forgalom

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetőjének adatai szerint napi 44 ezer utas helyett háromszáznál is kevesebben fordulnak meg a ferihegyi légikikötőben. Mivel az előrejelzések szerint a járvány után lassú forgalomnövekedés várható, ezért a budapesti repülőtér utasforgalma valószínűleg sem idén, sem a következő két-három évben nem fogja elérni a korábban prognosztizált 17 milliót, sem pedig a tavaly regisztrált 16 milliót. Emiatt - hiába próbálták rövid távon többféle eszközzel elkerülni ezt - meg kell válniuk dolgozóik egy részétől, elsősorban azokban a munkakörökben, ahol a forgalom csökkenése miatt a munkavégzés is kevesebb.

A repülőtér létrehozott egy alapítványt, ami azokat a jelenlegi vagy volt munkavállalókat támogatja, akiknek a koronavírus-járvány okozta válság miatt veszélybe került fizikai vagy mentális egészsége, szociális biztonsága. "A BUD-csoport minden felsővezetője felajánlotta áprilisi jövedelmének nagy részét az alapítvány számára, és ezt az összeget a cég tulajdonosa is kiegészítette" - írták.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra