Ennyit kellene állni egy nap

Egy szakértőkből álló csoport többek között azt javasolja, hogy az irodai munkát végzők legalább két órát, de leginkább négyet töltsenek állva egy munkanapon.

A javaslatokat kifejezetten az ülőfoglalkozást végzők számára dolgozták ki. Azoknak, akik a munkaidejük túlnyomó részét az íróasztal mellett töltik, arra kell törekedniük, hogy naponta legalább két-, de leginkább négy órát töltsenek állva. Mások mellett ez a javaslat is szerepel abban a csomagban, amelyet a British Journal of Sports Medicine című szaklapban publikáltak szakértők, akik az ülőmunka egészségügyi kockázataival foglalkoznak.

Vannak olyan alkalmazottak, akik a munkaidejük 65-75 százalékát ülve töltik, felük pedig hosszú időn keresztül föl sem áll a helyéről. Számukra elsődlegesen fontos volna, hogy olyan programokat dolgozzanak ki, amelyek megváltoztatják a berögzült szokásokat, és amelyek azt eredményeznék, hogy az ülőfoglalkozásúak többet mozogjanak a munkaidejük alatt - egészségük megőrzése érdekében.

Ülőmunka mellett érdemes lenne napi 2 órát állva tölteni

Ülőmunka mellett érdemes lenne napi 2 órát állva tölteni

Az utóbbi idők kutatásai ugyanis azt mutatják, hogy a mozgáshiányos életmód (amely elsősorban az ülve végezhető munkának köszönhető) összefüggésben áll számos súlyos betegség kialakulásának magasabb kockázatával. A mozgáshiány megnöveli olyan betegségek rizikóját, mint például a szív- és érrendszeri megbetegedések, a cukorbetegség és néhány fajta rák.

Éppen ezért nagyon fontos közegészségügyi szempontból, hogy olyan útmutatásokat dolgozzanak a ki, amelyek csökkentik ezeket a kockázatokat.

Az rodai alkalmazottak számára kidolgozott legfontosabb javaslatok a következők:

  • napi legalább 2 óra, fokozatosan emelkedő mennyiségben pedig 4 óra állás vagy laza mozgás (pl. könnyed séta);
  • munka közben az ülő helyzet megváltoztatása, megszakítása álló periódusokkal, illetve az ehhez szükséges ülő-álló munkaállomások létrehozása;
  • a hosszan tartó állás kerülése (ez ugyanis szintén káros lehet);
  • a testtartás váltogatása, illetve könnyed séta a fáradtság, illetve a vázizomzatifájdalomelkerülésére;
  • a munkaadóknak fel kell világosítaniuk a dolgozókat a hosszú távú ülés kockázatairól;
  • a munkaadóknak népszerűsíteniük kell az egészséges életmód más formáit is (mint pl. egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás, a dohányzás mellőzése).

Fontos tényező, hogy a fenti ajánlások egyike sem jelent sem fizikai, sem pedig kognitív megterhelést a dolgozók számára. Jóllehet a munkaadók esetében nem kevés anyagi ráfordítást igényel az olyan munkakörnyezet megteremtése, amelyben a fenti elvek megvalósíthatóak.

A szakértők azonban arra is figyelmeztetnek, hogy pusztán a munkakörnyezet megváltoztatása nem vonja maga után az alkalmazottak szokásainak, viselkedésének a megváltozását. Mivel az újfajta - ülést és állást is támogató - munkaállomások szükséges, de nem elégséges feltételei a változásnak, a szakértők azt hangsúlyozzák, hogy viselkedést megváltoztató átfogó programokra van szükség.

Forrás: Medical News Today

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra