A járvány ettől is megfosztotta a munkavállalókat

A koronavírus-járvány sok munkaadó jutalmazási rendszerére is hatással volt, a dolgozók kisebb arányban részesülnek béren kívüli jutalomban, mint a járványhelyzet előtt - derült ki a Profession.hu közleményéből.

Az állásportál online, reprezentatív felmérését a 18-69 év közötti internetezők körében végezte, a vizsgálat eredményeit összehasonlították a korábbi, 2015-ös felméréssel.

Míg 2015-ben a munkavállalók 47 százaléka, 2021-ben már 56 százaléka nyilatkozta, hogy nem jár számára a fizetésen és a cafeterián felüli bónusz - részletezi a közlemény. Azok a munkavállalók, akik valamilyen formában részesülnek bónuszban, általában csak extra teljesítmény mellett kapnak pénzt jövedelmükön felül. A megkérdezettek 41 százaléka nyilatkozta, hogy magas, 21 százalékuk pedig, hogy kimagasló teljesítmény szükséges a többletjuttatáshoz. A jutalmazásban részesülő munkavállalók 39 százaléka egyhavi fizetésének megfelelő vagy annál magasabb, 36 százalékuk ennél alacsonyabb díjat vár, 8 százalékuk pedig valamilyen tárgyi juttatásra számít éves prémiumként.

A koronavírus-pandémia sok munkaadó jutalmazási rendszerére is hatással volt.
A koronavírus-pandémia sok munkaadó jutalmazási rendszerére is hatással volt. Fotó: Getty Images

Javítani kellene a jutalmazási rendszeren

A felmérés arra is rámutatott, hogy a jutalékban, bónuszban, jutalomban részesülő munkavállalók csaknem fele szerint indokolt lenne javítani a jutalmazási rendszeren: 42 százalékuk örülne kidolgozott jutalékfizetési struktúrának. A válaszadók 12 százaléka elégedetlen munkahelye jutalmazási rendszerével, mindössze 16 százalékuk elégedett, és 9 százalékuk szerint nem is szükséges a jutalékfizetési rendszer.

A közlemény idézte Dencső Blankát, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértőjét, aki elmondta: míg 2015-ben a férfiaknak és a fiatalabb dolgozóknak nagyobb arányban volt lehetőségük bónusz megszerzésére, az idei évre a kor és nem helyett sokkal inkább az iskolai végzettség vált a jutalmazás meghatározó szempontjává. A havonta biztosított bónuszban jellemzően az alapfokú végzettséggel rendelkezők részesülnek, míg a felsőfokú végzettségűeknél az évente kifizetett díj a megszokott jutalmazási forma - tette hozzá a szakértő.

Minden szempontból biztató eredményeket hozott egy négy évig tartó kísérlet Izlandon, aminek során az ország munkavállalóinak egy százaléka heti öt helyett csupán négy napot dolgozott, de ugyanazért a fizetésért. Felmerülhet tehát a kérdés: elég lenne heti négy napot dolgozni ?

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra