Van önben elég bátorság?

Legyen szó akár tőzsdei befektetésről, bungee jumpingról vagy egy nyilvános felszólalásról, miért történik meg gyakran, hogy az emberek eltervezik a kockázatvállalást, de végül meghátrálnak, amikor elérkezik az "igazság pillanata"?

A Colorado Egyetem és a Carnegie Mellon Egyetem kutatói azt állítják, hogy ez a "bátorság illúziója" valójában az "empátia-szakadék" egyik példája, vagyis az, hogy képtelenek vagyunk előre elképzelni, hogyan viselkedünk majd egy jövőbeni érzelmi helyzetben.

Az elmélet lényege az, hogy amikor az igazság pillanata még távol van, nem érezzük azt a félelmet, amit a nyomás a tényleges helyzetben kivált belőlünk.

A kutatók kísérletekkel mutatták ki, hogy az emberek túlbecsülik hajlandóságukat a pszichológiailag távoli, zavarba ejtő nyilvános fellépésekre. Az is kiderült, hogy ezt az illuzórikus bátorságot azzal lehet csökkenteni, hogy az alanyból azonnali érzelmeket váltanak ki, amelyek ténylegesen kapcsolatba hozzák őt azzal a félelemmel, amit a későbbiekben megtapasztalhat.

Az kísérletekben főiskolai hallgatókat kérdeztek meg arról, hogy hajlandók-e a jövőben zavarba ejtő helyzetekben részt venni (vicces történetet mesélni vagy komikus dalokra táncolni a csoporttársak előtt) néhány dollárért cserébe. A hallgatókat vagy egyenesen megkérdezték, vagy olyan rövidfilmeket játszottak le nekik, amelyek enyhe félelmet és dühöt váltottak ki belőlük.

A filmeket nem néző hallgatók jelentős mértékben túlbecsülték hajlandóságukat az éneklésre és a táncra. Azok a hallgatók azonban, akik a filmek hatására megtapasztalták a félelem enyhe érzését, sokkal pontosabban jelezték előre jövőbeni vonakodásukat a nyilvános fellépéstől.

A Colorado Egyetem pszichológia professzora elmondta, azt hihetnénk, hogy a jövőbeni események előrejelzésében szerzett bőséges tapasztalataink alapján át tudjuk hidalni az empátia-szakadékot. A kísérlet azonban azt bizonyítja, hogy mégis képtelenek vagyunk erre.

A bátorság illúziója pedig gyakorlati következményekkel jár. Az emberek gyakran kerülnek zavarba ejtő helyzetekbe a mindennapokban, és a bátorság illúziója következtében olyan kockázatoknak vagyunk kitéve, amelyekről az igazság pillanatában azt gondoljuk, bárcsak ne vállaltuk volna. Éppen ezért érdemes tudatában lenni a jelenségnek, hogy alaposabban mérlegelhessük a kockázatvállalással kapcsolatos döntéseinket.

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15, +22 °C
Minimum: +10, +15 °C

Hazánkban szombaton délelőtt többnyire erősen felhős, borult lesz az ég, északon lehet szakadozottabb a felhőzet. Elszórtan, főleg délen számíthatunk esőre, záporra. Délután továbbra is sok lesz felettünk a felhő. Délen többfelé lehet eső, zápor, máshol nagy csapadék nem valószínű. A szél napközben élénk északnyugati lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 15, 22 fok között alakul. Késő este 10, 15 fok lesz. Szombaton hidegfronti hatás várható, nagy terhelés éri a szervezetet. Erős görcsös panaszok léphetnek fel, többek között görcsös fejfájás, izom- és hasi görcsök is jelentkezhetnek. Romolhat a szívbetegek állapota, az arra hajlamosak keringési és vérnyomáspanaszokat tapasztalhatnak. Csökken a hőérzet, romlik a komfortérzet. A légszennyezettség alacsony, kissé növekszik. A porkoncentráció közepes, alig változik. A légnyomás alig változik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Eső