Valójában nem mi választunk az étlapról

Az ebéd- vagy vacsorapartnereknek nagy szerepük van abban, hogy milyen fogás mellett döntünk az étteremben - derül ki egy friss kutatásból. Az eredmények alapján, ha egy csoport együtt megy étterembe, akkor annak tagjai hasonló ételek közül választanak.

"Következtetésem szerint az emberek különbözni akarnak egymástól, de nem teljes mértékben" - fogalmazott a szerző, Brenna Ellison, az Illnoisi Egyetem szakértője. "Szeretnének alkalmazkodni azokhoz, akikkel együtt étkeznek. Ez ellentmond annak a változatosság-kereséssel kapcsolatos elvárásnak, mert nem óhajtanak nagyon eltérni a többiektől" - tette hozzá a kutató.

Ellison három hónapon keresztül gyűjtött adatokat elemzett egy stillwateri étteremből . A vendéglátóhely egyik részében olyan étlapot kaptak, amelyen csak a fogások és az árak szerepeltek. A másik részben olyat osztottak, amin a kalóriatartalmat is feltüntették. A harmadik részben pedig egy közlekedési lámpa jel is volt a kalóriatartalom mellett: a zöld 400 vagy kevesebb, a sárga 401-800, a piros pedig ennél több kalóriát jelentett.

Hasonló dolgokat választunk az étlapról, mint a többiek

"A egészségesebb ételek kiválasztásánál. A leglényegesebb konklúzió, hogy a vendégeket boldogabbá tette a társaikéhoz hasonló választás. Ha például a társaim magas kalóriatartalmú, drágább ételeknek, örülnek, akkor én is, és fordítva.

Érdekes, hogy nem számított, mi volt a vendégek kezdeti véleménye az ételkategóriákkal kapcsolatban. Még akkor sem, ha a későbbi választásuk eleinte ellenérzést keltett bennük. Ez a felfedezés segíthet az egészséges táplálkozásra való ösztönzésben" - ismertette Ellison, aki a Mezőgazdasági és Akalmazott Gazdaságtani Szövetség washingtoni éves ülésén mutatja be a tanulmányt. Az eredmények mindaddig előzetesnek számítanak, amíg nem jelennek meg egy szaklapban.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra