Utak, útkeresés - hétvégén rendezik a 14. Pszinapszist!

Idén immár tizennegyedik alkalommal várja az érdeklődőket a Pszinapszis - azaz a Budapesti Pszichológiai Napok, mely idén az "Utak labirintusa" alcímet viseli. A rendezők az életben elénk kerülő döntési helyzeteket,

a személyes útkeresés témakörét próbálják körüljárni egy hétvége alatt.

Idén is sokat lehet tanulni a neves előadóktól. Ranschburg Jenő többek között a szülő-gyermek kapcsolatokról, Bagdy Emőke a boldogság "szintjeiről", Szendi Gábor pedig a 20-21. század emberének boldogtalanságáról tart majd előadást, de Európa legnagyobb diákok által szervezett rendezvényén találkozhatunk még Csányi Vilmossal, Dúll Andreával, Mérő Lászlóval és Popper Péterrel is.

A műhelyfoglalkozásokon a kutyaterápiától kezdve a hipnózison át az időgazdálkodásig számtalan kiscsoportos, sajátélményes foglakozás közül lehet majd választani, szombaton és vasárnap pedig az ifjú kutatók, pályakezdő pszichológusok is lehetőséget kapnak, hogy előadást tartsanak.

A szakmai programok és az orientációs tanácsadás mellett kiállítások, Relax szoba, Civil Utca, Élő Könyvtár, Teaház és Könyvesház is várja a látogatókat, esténként pedig olyan színházi előadások, koncertek zárják a napot, amelyek nagy része szorosan kapcsolódik a rendezvény idei útkereséses témaköréhez.

Időpont: 2010. április 9-11.

Helyszín: Angyalföldi József Attila Művelődési Központ, Budapest, József A. tér 4.

Programok, megközelítés, jegyárak: www.pszinapszis.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég. Több helyen várható eső, főként a délkeleti, déli részeken zápor, zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra