Ugyanúgy mosolyognak a legsikeresebbek

A Time magazinban évente megjelenő top százas listákon szereplő személyek fényképeinek elemzése alapján kimutatták, hogy hasonlóságok fedezhetők fel arcvonásaikban.

"A világ legbefolyásosabb embereinek mosolya közös jegyeket mutatott, függetlenül a foglalkozástól és a nemtől" – számoltak be a szaklapban közzétett elemzésükben a Sevillai Egyetem Fogorvostudományi Karának kutatói. Saját kutatásuk mellett a korábbi vizsgálatokat is számításba vették, amelyek azt próbálták számszerűsíteni, hogy a mosoly mely aspektusai eredményezik a legnagyobb vonzerőt. Eredményeik segítséget nyújtanak a klinikumban dolgozó fogorvosoknak, akik pácienseik ideális mosolyának kialakításán dolgoznak.

"A legfontosabb esztétikai cél a kiegyensúlyozott mosoly kialakítása" – írják a szerzők. Ehhez figyelembe kell venni a páciens fogászati esztétikai jellemzőit, például a fog alakját, elhelyezkedését és színét, valamint a lágyszöveteket és az arc teljes harmóniáját is. Korábbi kutatásokból az is kiderült, hogy a mosoly fiziológiai módon befolyásolja más emberek vonzerejének érzékelését.

A kutatás során tehát összesen 168 fényképet választottak ki értékelésre. Személyenként 36, tehát összesen 6048 változót elemeztek ki a mosolyokkal kapcsolatban, amelyeket a PubMed, a Cochrane és a Scopus szaklapokban megjelent szakirodalmakból gyűjtöttek összes. A 36 változót öt csoportra osztották fel, amelyek a következők voltak: a mosoly és az arc aránya, a mosoly arányai, dentális arányok, szimmetriák, és a mosolyt illető egyéb tulajdonságok.

A változók vizsgálata alapján kimutatták, hogy néhány statisztikailag szignifikáns eltérés figyelhető meg a befolyásos férfiak és nők mosolyában. A másik elemzésből viszont az derült ki, hogy nem figyelhető meg jelentős eltérés a mosolyban a személyek foglalkozását tekintve, vagyis számszerűsíthető hasonlóságok fedezhetők fel a különböző foglalkozású befolyásos emberek mosolyában.

A kutatók azt is elmondták, hogy a mosoly vonzerejének megértése azért bír nagy jelentőséggel, mert „az átlagemberek többsége e kritérium alapján ítéli meg a kezelés sikerét, illetve sikertelenségét”.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra