Túl agresszív? Gyakoroljon önkontrollt!

A düh és a harag érzése az emberi élet része. De vajon mi tart vissza bennünket a tettlegességtől vagy egy esetleges gyilkosságtól? A kutatók szerint nem más, mint az önkontroll, ami szerintük ráadásul fejleszthető!

A kriminológusok és a szociológusok már régóta úgy vélik, hogy az emberek akkor követnek el erőszakos bűncselekményeket, ha lehetőségük van rá és alacsony az önkontroll-szintjük. "Ez egy ösztönös dolog" - mondta Thomas F. Denson, az Új-Dél-Wales Egyetem pszichológusa. Dr. Denson és kollégái az elmúlt 10 év során egy új pszichológiai kutatáshoz csatlakoztak, amely során újfajta módszerek segítségével próbálták meg befolyásolni, fejleszteni az önkontrollt. Eredményeikből kiderült, hogy az agresszió és az önkontroll valóban szorosan összefüggnek egymással.

Kísérleteikben az önkénteseket arra kértek, hogy ne egyenek az előttük lévő süteményekből, amíg velük beszélgetnek. Érdekes módon az önmegtartóztatás agresszióhoz vezetett, minél hosszabb ideig kellett ugyanis egy résztvevőnek ellenállnia az édességnek, a szobába megérkező párjával később annál agresszívebben viselkedett.

A kutatók azt is megfigyelték, hogy az önkontroll fejleszthető. Egy másik kísérletben arra kérték az önkénteseket, hogy két hétig használják nem domináns kezüket a mindennapi dolgok során, vagyis aki jobbkezes, próbáljon meg többnyire mindent a bal kezével csinálni. A feladat azért fejleszti az önuralmat, mert minden alkalommal, például amikor a kávét kevergeti valaki, tudatosan a gyengébb kezét kell használni, ami nehezebb számára. A kísérlet végén a résztvevőket egy feszült szituáció elé állították, amelyben lehetőséget adtak a megtorlásra. Kiderült, hogy azok, akik gyakorolták az önkontroll feladatot, kevésbé viselkedtek agresszíven, mint akik nem.

A szakértők szerint az agresszív emberek nem azért képtelenek uralkodni az érzelmeiken, mert nem akarnak, hanem csak azért, mert egyszerűen nem megy nekik. Gyakorlással azonban ez a képesség fejleszthető. A tanulmány a Current Directions in Psychological Science oldalain jelent meg.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Önkéntes napon jártunk a Rex Állatotthonban

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +7 °C

Nyugat felől vastagabb felhőtömbök érkeznek, emiatt átmenetileg mindenütt erősen megnövekszik a felhőzet, de csapadék napközben még nem várható. A nyugatias szelet az északkeleti tájakon kísérhetik élénk lökések. Késő estére 5 és 13 fok közé hűl le a levegő. Keddtől hidegfrontok érintik majd térségünket, ezekből elszórtan csapadék is várható. Ma azonban még frontmentes időben lehet részünk.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra