Tovább élnek a pesszimisták?

Azok az idős emberek, akiknek kisebbek az elvárásaik saját hátralevő életükkel kapcsolatban, nagyobb valószínűséggel élnek hosszú és egészséges életet, mint azok, akik derűs, boldog napokra számítanak életük végéig.

A című online lapban megjelent friss kutatást vezető Frieder R. Lang, a németországi Erlangen-Nürnberg Egyetem munkatársa elmondta, vizsgálataik alapján úgy tűnik, az optimisták számára kedvezőtlenebbek a jövőbeni kilátások, mint a pesszimisták számára, utóbbi hozzáállás ugyanis arra ösztönzi az embert, hogy óvatosabban, megfontoltabban és körültekintőbben élje mindennapjait.

Töltse ki tesztünket, hogy kiderüljön, depressziós-e! Lang és munkatársai 1993 és 2003 közötti adatokat néztek át, melyek nagyjából 40 000 tizennyolc és kilencvenhat év közötti személy felmérésével készültek. A szakemberek korcsoportok alapján három kategóriába osztották az alanyokat: 18 és 39 év közöttiekre, 40 és 64 közöttiekre, valamint 65 év felettiekre. A vizsgálatban résztvevőket arról kérdezték, mennyire elégedettek mostani életükkel, és mit gondolnak, mennyire lesznek elégedettek öt év múlva.

Mikor öt év elteltével újra megkérdezték őket, kiderült, hogy a legidősebb csoport tagjainak 43 százaléka korábban kevésbé gondolta magát elégedettnek a jövőbeni helyzetében, mint amilyen valójában volt akkor, 25 százalékuk pontosan eltalálta megelégedettsége mértékét, 32 százalék pedig felülbecsülte azt, és a valóságban nem volt annyira elégedett, mint ahogy azt öt évvel korábban hitte.

A szakemberek ezután azt is megnézték, ki milyen egészségi állapotban van, és megállapították, hogy azok, akik túlzottan optimistán gondoltak saját jövőjükre , nagyobb eséllyel szenvedtek később valamilyen fokú rokkantságban, sőt nagyobb eséllyel haltak meg valamilyen betegségben.

A vizsgálatból az is kiderült, az idősebbek többnyire sötétebben látták a jövőjüket, a fiatalok pedig fényesebben, ám legpontosabban a középkorúak tudták megítélni, hogy valójában mi fog rájuk várni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra