Több édességet vásárolnak a boldog emberek

A boldog emberek nagyobb valószínűséggel vásárolnak cukorkákat, míg a reménykedők inkább a gyümölcsöket részesítik előnyben – derül ki a Journal of Consumer Research című lapban megjelent tanulmányból. A jelenség azzal magyarázható, hogy ez utóbbi csoport tagjai inkább a jövőbe tekintenek.

"Sokan félünk attól, hogy bánatunkban kezdünk el enni, de akkor vajon miért van az, hogy leginkább akkor fogyasztunk édességeket, amikor jól érezzük magunkat?" - tették fel a kérdést a kutatók, a Pennsylvaniai Egyetemen dolgozó Karen Page Winterich és a Texasi Egyetem munkatársa, Kelly L. Haws. Mivel korábbi kutatások már bebizonyították, miért esznek többet a szomorú emberek, a mostani vizsgálat a boldogokra fókuszált. "Azt tapasztaltuk, hogy a pozitív érzések több egészségtelen élelmiszer fogyasztására ösztönzik a vásárlókat" - mondták el.

A jelenség titkát a kutatók abban látják, hogy általában a múltbéli dolgokra való büszkeség és a jelenben lévő boldogság okoznak kifejezetten kellemes érzéseket, míg a reménykedés inkább a jövővel foglalkozik.

Az első kutatás során úgy tapasztalták, hogy az önmagukat reménykedőnek jellemző alanyok kevesebb cukorkát vásároltak, mint azok, akik boldognak vallották magukat. A második kísérletből az is kiderült, hogy hiába reménykedett valaki, ha inkább a múltban élt, nagyobb eséllyel vásárolt egészségtelen élelmiszereket. A harmadik próba folyamán pedig azt vizsgálták, a vásárlók pozitív érzései inkább a múltra (büszkeség) vagy a jelenre (boldogság) vonatkoznak-e: "azok, akik csak várták a büszkeséget, egészségesebb ételeket választottak, mint azok, akik már megtapasztalták."

Az utolsó körben a kutatók a jövőre vonatkozó kellemes érzéseket (remény, várható büszkeség) vetették össze a kellemetlenekkel (félelem, várható szégyen). Úgy találták, hogy a pozitív hozzáállás és a jövőcentrikusság kombinációja vezet a legegészségesebb táplálkozáshoz.

„Azt tanácsoljuk, hogy ha legközelebb jól érzi magát, ne koncentráljon túlságosan a múltra, ne nosztalgiázzon. Ehelyett foglalkozzon azokkal a jó dolgokkal, amik még ön előtt állnak! A testsúlya meghálálja ezt” – foglalták össze a kutatók.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra