Tényleg együtt dobbannak a szerelmes szívek

A romantikus dalok előadói, úgy tűnik, nem is tévednek nagyot, amikor arról énekelnek, hogyan dobog szívük a választottjukért: a Kalifornia Egyetem tudósai fiziológiai bizonyítékot is találtak arra, hogy a szerelmesek szíve valóban együtt dobog.

Emilio Ferrer, a Kalifornia Egyetem (Davis) pszichológus professzora egy sor kutatást folytatott szerelmespárok segítségével, míg egy szívmonitoros vizsgálat során rájött, hogy a szerelmesek szívverése egy idő után szinkronba kerül. Ezt azt jelenti, hogy egyszerre lélegeznek és közel azonos a pulzusszámuk is.
A kutatók több kísérletet végeztek 32 heteroszexuális pár részvételével, akik néhány méterre ültek egymástól egy csendes, nyugodt atmoszférájú szobában. A szerelmesek nem beszélhettek és nem is érinthették meg egymást. "Számos vizsgálat során sikerült már bizonyítani, hogy a szerelmesek képesek átélni azt, amit a másik érez, de itt most nem pusztán emocionális, hanem fiziológiai kötődésről van szó" - nyilatkozta Ferrer.

Egy másik kísérletben a tudósok megkérték a szerelmeseket, hogy üljenek le egymással szemben és beszéd nélkül próbálják meg leutánozni egymást. Az eredmények ebben az esetben is hasonlóak voltak. A kutatók ezen kívül néhány olyan kísérletet is végeztek, amikor szétválasztották a párokat, és más szerelmespárok tagjaival rakták őket össze. Ezekben az esetekben a szinkronicitás nem valósult meg, még a légzés szintjén sem.



Bár a férfiak és a nők is hasonló módon alkalmazkodtak partnerük légzéséhez és pulzusához, a nők valamennyivel jobban hasonultak partnereik fiziológiai jellemzőihez. Ez nemcsak testi, de érzelmi szinten is jelentkezett a kutatások során.

"Úgy tűnik, a nők jobban alkalmazkodnak partnereikhez, minden szinten" - vélekedett Jonathan Helm, a Kalifornia Egyetem doktori programjának hallgatója. "Ez valószínűleg a nőkre jellemző fejlettebb empatikus képességeknek köszönhető." A tanulmány nemrég az Amerikai Pszichológiai Társaság két kiadványában is publikálásra került és online is elolvasható.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

február 03. - február 09.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
34 900
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+6, +11 °C
Minimum:
0, +6 °C

Hazánkban szerdán délelőtt alapvetően napos idő lesz, de elkezd növekedni a fátyolfelhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag